Vissza kellene térni a maszk használatára az irodákban
Merkely Béla felhívta a figyelmet, hogy a légúti fertőzésekre – mint amilyet a koronavírus is okoz – jellemző a szezonalitás, így sok előny származhat abból, ha a nyarat a szabadban töltik az emberek. Ugyanakkor a zárt, légkondicionált helyiségekben, ahol sok ember tartózkodik együtt, a vírus fertőzőképes marad. Ezért kellene visszatérni a maszk használatára például az irodákban – fűzte hozzá.
Ősszel ez a helyzet megváltozik – közölte –, arra számít, hogy november környékén ismét megemelkednek az esetszámok. Nem véletlen, hogy mindenhol a világon arra törekednek, hogy a vakcina ekkorra elkészüljön – mondta.
Egy éven belül egy országot kétszer bezárni nem lehetséges, ezért másfajta stratégiára lesz szükség. Ennek része lehet a szigorú maszkhasználat és a zárt térben egyszerre tartózkodók számának korlátozása – jelezte.
Azt tervezik, hogy október környékén, amikor az esetszámok megint emelkedni kezdenek, újra elvégzik az országosan reprezentatív koronavírusteszt-sorozatot – mondta Merkely Béla. Kitért arra is, mind Magyarországon, mind pedig külföldön folyamatosan csökken a koronavírushoz köthető halálozás, ebből arra lehet következtetni, hogy a vírus veszített agresszivitásából.
adozona.hu
Kapcsolódó cikkek
Gyanúsítottként hallgatták ki az Echo TV stábját megtámadó tüntetőt
Állami szálláshelyek a kárpátaljai menekülteknek
Az Országos Erdészeti Egyesület az egész országban megkezdte az erdei turisztikai szálláshelyek felmérését az állami mellett a magán erdőgazdálkodók körében is, hogy szükség esetén az egész erdőgazdasági cégcsoport bevonásával további férőhelyeket biztosítsanak az Ukrajnából érkező rászorulóknak.

