Egyéb

ILO: Átmeneti intézkedéseknél is fontos a szociális párbeszéd

2021. július 21. 17:24
ILO: Átmeneti intézkedéseknél is fontos a szociális párbeszéd
A LIGA Szakszervezetek, a Munkástanácsok, valamint a MASZSZ együttesen nyújtottak be panaszt a Nemzetközi Munkaügyi Szervezethez (ILO), melyben azt kifogásolták, hogy a koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet időtartama alatt a kormányzat több rendeletével - érdemi egyeztetések hiányában - korlátozta a munkavállalói, illetve szakszervezeti jogokat

Elviselhetetlen a munkaerőhiány – nehéz helyzetbe került a szállodaipar

2021. július 14. 09:03
Elviselhetetlen a munkaerőhiány – nehéz helyzetbe került a szállodaipar
A járványhelyzet és az ebből adódó járványügyi korlátozások a szállodákat nem csupán a hirtelen bezuhanó kereslet és az ebből következő bevételkiesés miatt érintették negatívan. Meghatározó problémának bizonyul a szektort érintő bizonytalanság kapcsán kialakult munkaerőhiány, mely a fővárosban érzékelteti leginkább a hatását. A szállodák üzemeltetői béremelésekkel és átcsoportosításokkal törekednek a helyzet megoldására.

A kamerás megfigyelések hatósági szempontjai

2021. július 08. 09:19
A kamerás megfigyelések hatósági szempontjai
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 2020. évre vonatkozó beszámolója összefoglalja az elektronikus megfigyelőrendszerek működtetésével kapcsolatos hatósági elvárásokat. Ezek legfontosabbjait mutatjuk be az alábbiakban:

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtök délelőtt helyett szerda délután 3-kor állt az újságírók elé. A sajtótájékoztatón a miniszter új, a 60 év felettieket célzó oltási programot jelente

2021. július 08. 09:01

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtök délelőtt helyett szerda délután 3-kor állt az újságírók elé. A sajtótájékoztatón a miniszter új, a 60 év felettieket célzó oltási programot jelentett be, Gulyás ezen kívül a magyar gazdaság állapotáról, valamint egy az építőipari anyagok drágulásának megfékezését célzó embargó bevezetéséről beszélt.  

Idősotthon kamerarendszere miatt bírságolt a NAIH

2021. július 07. 08:13
Idősotthon kamerarendszere miatt bírságolt a NAIH
A panaszos egy idősotthonban működtetett kamerarendszer adatkezeléseit kifogásolta. Az 500.000,-Ft adatvédelmi bírságot kiszabó döntésben a NAIH ismételten lefektette az elektronikus megfigyelőrendszer működtetésének alapvető követelményeit. A döntés lényegét az alábbiakban foglaljuk össze:

Alkotmánybíróság: Nem sérült a közérdekű adatok megismerésének joga

2021. július 07. 08:08
Alkotmánybíróság: Nem sérült a közérdekű adatok megismerésének joga
2018. május 25. napja óta a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályokat a 2016/679.számú Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) tartalmazza. 

Rögzített telefonhívás miatt bírságolt a NAIH

2021. június 30. 14:34
Rögzített telefonhívás miatt bírságolt a NAIH
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) friss döntésében rögzített telefonbeszélgetés miatt szabott ki 500.000,-FT, illetve 200.000,-Ft adatvédelmi bírságot az érintett közhatalmi szervekre. Az ügy tanulságait az alábbiakban mutatjuk be:

Két magyar is felkerült a világ 20 legjobb iskolájának listájára

2021. június 29. 09:01
Két magyar is felkerült a világ 20 legjobb iskolájának listájára
A The Telegraph listáját három szingapúri iskola vezeti, és két budapesti intézmény is felkerült rá.

Megnyitották a pénzcsapot: ezen múlhat egy teljes magyar ágazat jövője

2021. június 29. 08:49
Megnyitották a pénzcsapot: ezen múlhat egy teljes magyar ágazat jövője
Az utóbbi másfél év a turizmusban és vendéglátásban érdekelt vállalkozásoknak kedvezőtlenül alakult. Bár akadtak olyanok közöttük, amelyek innovációval megmenekültek a csődtől, sőt fejlődtek, mint a futárszolgálatok, de az ételkiszállítást végző éttermek éppen csak fent maradtak a víz felszínén, árbevételük messze elmaradt a járvány előttihez képest, a turizmusról nem is beszélve. Utánajártunk, milyen állami támogatásokkal és hitelekkel segítették a HoReCa szektort az elmúlt időszakban.