A gazdák érdekében dolgozik idén is az agrárgazdasági kamara

2020. február 04. 08:26
2020. február 1. – Rekordév volt a tavalyi a megye agráriumának támogatásában. Összesen 58,5 milliárd forint segítette a növénytermesztőket, állattenyésztőket, élelmiszer-feldolgozókat

Takács Árpád megyei kormánymegbízott és dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke a pénteki, békéscsabai sajtótájékoztatón kiemelték, immáron hároméves együttműködési megállapodásuk jól szolgálja a gazdák érdekeit.
Takács Árpád és dr. Kulcsár László kifejtette, szélsőséges időjárás nehezítette a múlt évben a növénytermesztők munkáját. A szokásosnál kevesebb búza termett, viszont jó volt a napraforgó átlaghozama. Az állattenyésztésnél nőtt az élősertés felvásárlási ára, stabilizálódott a tejpiac. Az együttműködés idén is folytatódik, többek között gazdafórumokkal.

– Miként eddig, most sem a fióknak dolgozunk, elkészültünk az idei, közös cselekvési tervvel és programokkal a gazdáknak, Békés megye mezőgazdaságát szolgálva – szögezte le Takács Árpád. – Örömteli, hogy 15 ezren nyújtottak be Békésben egységes kérelmet 450 ezer hektárra, a terület kétharmadát illetően a falugazdászok révén. Ezt azért fontos kiemelni, mert soha nem látott mértékben emelkedett a minőségi kérelmek száma, így kevesebb ellenőrzésre volt szükség. Ezáltal pedig gyorsabban megkapták az igénylők a támogatást.

Dr. Kulcsár László hangsúlyozta, a NAK megyei igazgatósága és a megyei kormányhivatal közötti együttműködés azt is eredményezi, hogy a jogszabályok szerinti, a hatáskörökben idén történt változásokat közösen hajtják végre a gazdák érdekében. Abban is megegyeztek, hogy az idei esztendőben is azonnal közbelépnek ott, ahol kell, hiszen a mezőgazdasági termelésnek többféle buktatói lehetnek az időjárástól a piaci zavarokig, és ezeket kezelni kell.

Dr. Kulcsár László kiemelte, Békés megye továbbra is az ország éléskamrája, a természet kincsestára. A gazdatársadalom pedig bízik a jövőben, ezt mutatják az őszi munkák elvégzésének az adatai, valamint a földadásvételek számai is. Az agrárkamarának az a dolga, hogy mindenben segítse az ágazat szereplőit, képviselje érdekeiket. Takács Árpád hozzátette, generációváltásra is szükség van a megye mezőgazdaságában, és ezt például a fiatal gazdák támogatásával segítik, fórumokat rendeznek számukra a megyében idén is. (beol.hu)

Kapcsolódó cikkek

Ezt a hatalmas földbirtokot is elárverezi az állam

2015. október 16. 13:46
"258 hektáros az a legnagyobb birtoktest, amelyet az állami földliciteken elárvereznek Hajdú-Bihar megyében. Összesen félezer földrészletre lehet majd licitálni 16 árverési napon november 23. és december 22. között.
 

Egyetlen nemzeti védjegyet alkalmazna az Agrárminisztérium

2018. november 19. 07:30
Az Agrárminisztérium olyan új, állami minősítési rendszert szeretne létrehozni, amely kiváltja az összes egyéb minőségi emblémát, egyetlen erős védjegyet teremtve - közölte az agrárminiszter szombaton Hévízen.