A magyar földeken is meglátszik a háború

2022. május 16. 09:27
Lassan befejeződnek a tavaszi mezőgazdasági munkák. A háború miatt egyes növényekből többet ültettek.
A magyar földeken is meglátszik a háború

Az április második felében és május első napjaiban tapasztalható időjárási körülmények összességében lehetővé tették a tavaszi szántóföldi munkák sikeres elvégzését az országban, a tavaszi vetésterületek emelkedése további bizakodásra adhat okot az idei évben – közölte az Agrárminisztérium.

A közlemény idézi Nagy István agrárminisztert, aki szerint a vetések, a talajmunkák és a tápanyagutánpótlás a szokásosnál hűvösebb időjárás ellenére is nagyobb csúszások nélkül elkészültek.

Napraforgómagból is állítanak elő nyers növényi olajat és -darát. Fotó: KITE

Napraforgóból is több került a földekbe (Fotó: KITE)

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara május 11-i jelentése szerint az összes fontos tavaszi vetésű növény, így a kukorica, a napraforgó, a szója, a tavaszi árpa, a zab, a cukorrépa, a burgonya, a borsó vetése befejeződött. A vetések a növényfajoknál 90 százalék felett állnak, tehát napokon belül végezhetnek a gazdák a még fennmaradó területekkel.

A tavaszi vetésű növényfajok közül a szemes kukorica 1 millió 50 ezer hektáron, a napraforgó csaknem 700 ezer, a szója pedig 61 ezer hektáron kerülhet a földbe. Ezek a vetésterületek lényegesen magasabbak az elmúlt egy, illetve öt év átlagértékeinél, ami az orosz-ukrán konfliktus következtében kialakult bizonytalan helyzetben megnyugtatást jelenthet a piacnak.

Az őszi vetésű gabonáknál az április végi, május eleji csapadéknak köszönhetően javultak a kilátások, de a növények megfelelő fejlődéséhez további esőre lenne szükség a következő hetekben. A tavaly novembertől idén áprilisig uralkodó szárazság hatása az őszi vetésű állományok közül leginkább a repce esetében látható, amelynek idén a szokásosnál alacsonyabb a vetésterülete is.

Nagy István hozzátette, a tavaszi munkák jelenlegi tempóját nézve a termelők időben és megfelelő minőségben be tudták fejezni a tavaszi vetéseket, a logisztikai fennakadások ellenére az állományok tápanyagutánpótlása is sikeresen megtörtént.

Az Agrárminisztérium szerint az idei termést eddig nem veszélyezteti semmi

https://piacesprofit.hu/gazdasag/a-magyar-foldeken-is-meglatszik-a-haboru/2/

Kapcsolódó cikkek

Az élelmezésbiztonság kiemelten fontos minden országban

2022. május 12. 08:31
A biztonságos, stabil élelmiszerellátás kiemelt fontosságú, ennek megvalósítása minden ország elsőszámú célja. Az elmúlt időszak eseményei, a koronavírus járvány okozta kihívások, az orosz-ukrán háború következményei még inkább rávilágítottak erre – jelentette ki Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a FAO 33. Európai Regionális Konferenciáján.

A koronavírus ellen is számít az egészséges életmód, helyes táplálkozás

2020. április 14. 07:32
Az Európai Élelmiszer információs Tanács (European Food Information Council, EUFIC) az otthonmaradók egészségének megőrzése és így a koronavírus fertőzés elleni védekezés céljából hét pontot fogalmazott meg. A Tanács hangsúlyozza, hogy a járvány helyzetben is érvényesek az általános ajánlások, mint a kiegyensúlyozott táplálkozás, a megfelelő hidratáltság, a kellő fizikai aktivitás és alvás, illetve a stressz kezelése.