A munkavállalók egyharmada munkahelyváltást fontolgat a pandémia fényében

2021. március 26. 07:42
A legtöbben a jobb fizetés reményében dolgoznának máshol
A munkavállalók egyharmada munkahelyváltást fontolgat a pandémia fényében

A globális koronavírus-járvány következtében a munkavállalók 35%-a fontolgat munkahelyváltást a következő 12 hónapban, derül ki a Kaspersky "Securing the Future of Work" (azaz a Munka jövőjének biztosítása) című jelentéséből. A karrierváltás válaszadók által említett két legfőbb mozgatórugója az adott körülmények között teljesen természetes és érthető is: az egyik a magasabb fizetésre való törekvés (49%), a másik pedig a munka és a magánélet közötti megfelelő egyensúly kialakítása (41%). A computerworld.hu cikke.

munkaerőpiaci bizonytalanságok ellenére az embereknek most is megvannak a maguk ambíciói. Bár szinte minden második válaszadó a jelenlegi pozíciójában szeretne maradni (48%), sok munkavállaló bátran újrakonfigurálja a munkanapját, hogy az jobban illeszkedjen a magánéletébe. A lezárások és a távmunka közepette arra is több idejük jutott, hogy elgondolkozzanak további karrierjükről, továbbképezzék magukat, vagy valami újat tanuljanak.

Bármelyik irányt is választották, a legnagyobb motivációs erő egy új munkakör kipróbálására a jobb fizetés volt (49%). A második leggyakoribb ok a munka és a magánélet közötti jobb egyensúly megteremtése volt, ez a válaszadók 41%-át motiválta. A világjárvány rávilágított, hogy milyen jó is több időt tölteni otthon a családdal, valamint a minket érdeklő dolgokkal és hobbikkal foglalkozni. A munkavállalók feltehetően azt szeretnék, ha ez a lehetőség továbbra is nyitva maradna.

A fizetés és a személyes kényelem után a válaszadók által említett harmadik leggyakoribb ok az érdemi és tartalmasabb munkakör keresése volt (35%). Lehetséges, hogy a 2020-as év eseményei miatt az emberek újragondolták jelenlegi munkájukat, felismerték az idő értékét és azt, hogy mire szeretnék azt fordítani.

Forrás: computerworld.hu / www.szakszervezetek.hu

Kapcsolódó cikkek

Köteles hazaküldeni a munkáltató a fertőző beteg dolgozót

2020. február 24. 08:03
A téli influenzás időszakban általános jelenség, hogy a munkavállalók egy része betegen, sőt, lázasan is dolgozik, mert félti az állását vagy a munkateher, helyettesítési nehézségek miatt nem teheti meg, hogy otthonában gyógyuljon. Mindeközben nemcsak a munkavállaló, hanem a munkáltató érdeke is azt kívánná meg, hogy a lehető legrövidebb időn belül egészséges, kipihent, a munkájára koncentráló munkavállaló álljon rendelkezésre.

Belelátni a másik gyakorlatába, kívülről ránézni magunkra – ezt is adja a mentorkapcsolat

2021. október 15. 09:36
Egy jó mentorkapcsolatban működik a kémia. Ráadásul mentor és mentorált kölcsönösen ad egymásnak a folyamat során, sőt gyakorlati tanácsokat, saját tapasztalatokat is megoszthatnak, ami lehetőséget ad az iparágak közötti kommunikációra is. Orbán Anita, a Vodafone vezérigazgató-helyettese és Makai Melinda, a Shell globális marketingmenedzsere alkot július óta párost a HBLF Nemzetközi X Mentor Programjában. Meséltek a HR Portalnak tapasztalataikról.