A tejpiacon tapasztalt tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt intézkedett a NÉBIH

2016. március 10. 08:56
A 1,5%-os zsírtartalmú UHT tejek értékesítése kapcsán a beszállítókkal szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartást vizsgálta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az akció az előállítók, a forgalmazók és kereskedők korrekt piaci viszonyának elemzésére irányult és elsősorban a beszállítók hátrányos megkülönböztetésének kiszűrését célozta.

Az UHT tejeknél a tisztességtelen forgalmazói magatartás elsősorban a termékek beszerzési ár alatti értékesítésével, illetve a magyar és külföldi tejek árképzésének különbségében valósulhat meg. A NÉBIH szakemberei az elmúlt időszakban 41 ilyen irányú vizsgálatot végeztek. Az ellenőrzések felét hat kereskedelmi láncnál, illetve három – kereskedelmi lánchoz franchise szerződéssel kapcsolódó – kiskereskedőnél folytatták le, a többit kereskedő kis- és középvállalkozásoknál.

Az árképzés vizsgálata során jelentős eltéréseket tapasztaltak a szakértők. Egyes tejeket akár 10-30%-al magasabb árréssel is értékesítettek, ami miatt főként a magyar termékek fogyasztói ára emelkedett. Ezzel pedig jelentős negatív hatást gyakoroltak a hazai termékek eladásaira az egyébként is árérzékeny piacon.

A szakemberek a 41 ellenőrzés több mint 30%-ánál megállapították a tisztességtelen forgalmazói magatartást. A szabálytalanságok összesen 19 féle – 5 kereskedelmi és 14 gyártói, ún. saját márkás – tej forgalmazását érintették, amelyek közül 9 magyar és 10 külföldi gyártású volt. A szabálysértések súlyosságát mérlegelve végül öt esetben, összesen 96 millió forint értékben szabott ki termékpálya felügyeleti bírságot a hivatal.

A NÉBIH szakemberei a tisztességes előállítók, beszállítók, valamint a magyar vásárlók érdekeinek védelme érdekében a jövőben is folyamatosan ellenőrzik a tisztességtelen forgalmazói magatartást a kereskedelembe. 

Forrás: FM

Kapcsolódó cikkek

A medvehagyma gyűjtésnek is vannak szabályai!

2017. március 27. 08:18
A medvehagyma gyűjtési szezonja március vége, április eleje. Sokan nincsenek azonban tisztában azzal, hogy a hazánkban több helyen is megteremő „vadfokhagyma” gyűjtése engedélyhez kötött. Emellett, mivel élelmiszernek minősül, így az általános jelölési, nyomon követési előírások is ugyanúgy vonatkoznak rá, mint a termesztett zöldségekre, gyümölcsökre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) összegyűjtötte a témában a legfontosabb tudnivalókat.

Furcsa állami béremelés jöhet

2018. június 18. 10:48
Elektronikus utalványrendszer segítségével emelné a közszféra dolgozóinak bérét Domokos László. Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az így juttatott pénzt csak meghatározott cégeknél költhetik el a dolgozók.