Elkészült a növényorvosok webes felülete

2016. április 27. 11:20
A mai naptól elérhetővé vált a NÉBIH feltöltő felülete, ahol a növényorvosok saját fiókjukba belépve tudják a növényvédelmi szerződések, megállapodások adatait rögzíteni és módosítani, valamint valamennyi szerződésüket áttekinteni. A korábbi „emailes” bejelentés pedig megszűnt, azokat a NÉBIH ezentúl nem fogadja el – tájékoztatott a szakhatóság.

Mint ismert, a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010 (IV. 23.) FVM rendelet alapján a növényorvos növényorvosi vényt kizárólag olyan személy részére állíthat ki, akivel a növényvédelmi szolgáltatás nyújtására irányuló írásbeli szerződést kötött. A szerződés megkötését, módosítását, illetve megszűnését 15 napon belül a szakirányítónak be kell jelentenie a NÉBIH felé.

A hatóság az adatok feltöltésére továbbra is, 2016. május 31-ig türelmi időt biztosít. Az átmeneti időszak azonban a szerződéskötések megkötését nem érinti, azoknak minden esetben meg kell történniük a még a növényorvosi vény kiállítását megelőzően!

A feltöltő felület aktiválása miatt a szakiranyito@nebih.gov.hu email címre érkező bejelentéseket, táblázatokat ezentúl nem áll módunkban elfogadni. Az email címre mostantól csak a felülettel és a bejelentéssel kapcsolatos kérdéseket várjuk – közölte a NÉBIH

A feltöltő felület az alábbi linken érhető el: https://novenyvedelem.nebih.gov.hu/NovenyvedelmiSzolgaltatas

Forrás: NÉBIH / promenad.hu

Kapcsolódó cikkek

A zöldek szerint túl sok! támogatást kapnak a hús- és tejtermelők

2016. július 13. 08:10
A zöldek azt javasolják, hogy csak annyi húst és tejet állítsanak elő az országban, amennyit a belső és külső piacokon biztonsággal értékesíteni lehet.

Készül a program a kormánynak: végleg kiűznének innen minden GMO-t

2017. április 21. 07:40
Magyarország mezőgazdasága mentes a genetikailag módosított szervezetektől, a GMO-mentességünket az alaptörvény is rögzíti. Ez Európában egyedülálló és üdvözlendő - szakmailag, politikailag és üzletileg egyaránt. Hogy áldás, vagy átok-e a GMO, az parázs vitákat gerjeszt világszerte, miközben a laikusok számára még mindig követhetetlen, hogy mi a gond vele. Utóbbi a jelenlegi hazai törvényi szabályozás szempontjából nem is annyira lényeges, ugyanis Magyarország GMO-mentességének a legfontosabb célja az, hogy ebből piaci előnyt kovácsoljon. A GMO-mentes szója egyértelműen prémium termék, 20-30 százalékkal magasabb áron értékesíthető a globális piacon. Van azonban egy probléma: a magyar állattenyésztés és élelmiszeripar számára évi 500-600 ezer tonna szója szükséges, amit megközelítőleg sem tudunk belföldön előállítani, és ami hihetetlen mértékű import-függőséget jelent. Jelenleg a világ szójatermesztésének 90-95 százaléka génmódosított, így hát hiába tiltja a hazai szabályozás a génmódosított növények belföldi termesztésbe vonását, mégis több százezer tonna GMO-s állati takarmány özönlik az országba. A témáról, és a hazai import-függőség minimalizálása érdekében életre hívott nemzeti fehérjeprogramról Gyuricza Csabával, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ megbízott főigazgatójával beszélgettünk.