Elkezdődött a hazai zöldségtermesztés fellendítése

2019. március 20. 07:51
Közép-Kelet-Európa legkorszerűbb zöldség-gyümölcs termelő és feldolgozó beruházása valósul meg Magyarországon.

- Nyugodtan fogalmazhatok úgy, hogy egy olyan pillanatban vagyunk, amire sokáig emlékezni fogunk - mondta beszédében Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) és a FAKT AG közös sajtótájékoztatóján, Mosonmagyaróváron.


Nagy István: a történelem szele csap át fölöttünk - fotó: Magyar Idők

- Egyszerre van bennem Magyarország agrárminisztere és a térség országgyűlési képviselője, és mindkét énemben nagyon fontos, ami itt történik. A térség, ahol most vagyunk kiválóan alkalmas a mezőgazdasági termelésre - fogalmazott. Elmondta, hogy  a térségben

hagyományai vannak a szántóföldi zöldségtermesztésnek, ami viszont az utóbbi években korántsem a megfelelő színvonalon zajlik.

Nagy István elmondása szerint, a FAKT AG befektetése egy korszak- és dimenzióváltás kezdete, mind a térség, illetve Magyarország agráriumában. Hangsúlyozta, hogy a befektetés egy olyan logisztikai környezetben valósulhat meg, ahol 

  • nagyvárosok (Bécs, Pozsony, Budapest),
  • nemzetközi autópályák, 
  • nemzetközi repülőterek és vasúthálózatok

találhatóak meg.

Ezzel pedig minden adott, hogy kiváló termelést lehessen folytatni.

- Nyugodtan tekinthetünk a jövőbe, hiszen biztoságban érezhetjük ezt a befektetést. Hegyeshalom és Bezenye települések határában közel 1 milliárd eurós mezőgazdasági és infrastrukturális beruházás valósul meg. Ez egy mérföldkő, mind a cég mind pedig Magyarország életében - fejtette ki az agrárminiszter.

A beruházás Közép-Európában egyedülálló, közel 330 hektárnyi területen valósul meg aminek központi eleme egy olyan kertészeti és termelési logisztikai központ létrehozása, amely

lehetővé teszi a kereskedelmi igények kiszolgálását egész Európában.

- Pontosan az fog megvalósulni, amit megterveztünk az agrártárcával:

  • Hogyan lehet versenyképessé tenni a magyar mezőgazdaságot?
  • Hogyan lehet áthúzni a 21. századba? 
  • Hogyan lehet a precíziós technológiát megvalósítani?

Most itt vagyunk annál a pillanatnál, amikor ezek a szándékok a valósággá tudnak válni - hívta fel a figyelmet Nagy István.

Az agrártárca vezetőjének beszédéből kiderült, hogy összesen 1000 millió eurónyi összeg irányulhat a mezőgazdasági termeléshez és a hozzá kapcsolódó ipari fejlesztésekhez, amely

így az elmúlt évtizedek legnagyobb komplex magyarországi agrár és élelmiszeripari beruházása lesz.

Nagy István kiemelte, hogy a német részvénytársaság beruházásán belül különösen fontosnak tartja az üvegházfejlesztési projektet, hiszen az üvegházi termesztés

  • csökkenti kívánja a zöldségkínálat szezonalitását,
  • illetve folyamatosan friss termékekkel tudja ellátni a piacokat

ezért hatalmas lehetőség rejlik benne. Hangsúlyozta:

Magyarországra 2018-ban 83,8 milliárd forint értékben importált friss gyümölcsféléket, 75, 5 milliárd értékben pedig friss zöldségféléket.

A beruházás a kertészeti termékek export helyzetén is segítene: 50 hektárra tervezett feldolgozó- és logisztikai kapacitást. A legkorszerűbb árukezelő központ és hűtőház létrehozása nem csak a felépítésre kerülő 30 hektárnyi üvegházban és az 50 hektáron tervezett szabadföldi kertészetben előállításra kerülő árunak, hanem a teljes magyar zöldség-gyümölcs ágazat termékei számára jelenthet kiugrási lehetőséget az európai piacokra.

agrotrend.hu

Kapcsolódó cikkek

A gazdálkodási napló tartalmában változások várhatóak

2020. május 19. 07:59
A napló tartalmában lényegesen nem változik, de érdemes figyelni az esetleges jelzéseket.

Fenntartható agrár-élelmiszeripari rendszereket építünk

2021. július 06. 08:04
A fenntartható élelmezési rendszerek elérése érdekében még fontosabbá válik a nevelés és a tudatosságnövelő kampányok szerepe – mondta Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára a Science Days for the UNFSS 2021 rendezvényre küldött videóüzenetében.