Eredményes volt a magyar kormány „tejügyben”

2016. július 19. 09:50
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2016. július 18-i ülésén az Európai Bizottság bemutatta a tejpiacon kialakult krízishelyzetre kidolgozott újabb, 500 millió euró összegű csomagját, amely két részre bontható. Az első 350 millió eurós rész nemzeti borítékok formájában, feltételekhez kötve az érintett gazdák likviditási problémáin kíván enyhíteni, a fennmaradó 150 millió a tejtermelés korlátozását ösztönözné

A magyar delegáció kiemelte és a Bizottság elismerte, hogy a tej ágazatban rendkívül kritikus a helyzet. A mezőgazdasági miniszterek részéről egyetértés volt a tekintetben, hogy az Uniós források mielőbbi mozgósítása elengedhetetlenné vált a csőd közeli állapotban lévő gazdálkodók számára tarthatatlan helyzet enyhítése érdekében.

Magyarország az elmúlt hónapok tárgyalásai során végig azt a határozott álláspontot képviselte, hogy egy kézzelfogható válságkezelési csomaghoz legalább a tavaly szeptemberi költségvetési támogatással egyenértékű segítséget tartana megfelelőnek. Ezt a célt sikerült elérni, hiszen a most bejelentett csomag összegében megegyezik a tavalyival.

A hazai termelők számára fontos eredmény, hogy a most bejelentett 500 millió értékű bizottsági válságkezelési csomag nagyobb részét a tagállami borítékok teszik ki. Magyarországnak 9,54 millió eurót (mintegy 3 milliárd forintot) lesz lehetősége kifizetni célzott támogatásként a tejtermelőknek.

Hazánk az unió tejtermelésének csak 1,15%-át adja. Siker viszont, hogy a rendelkezésre álló 350 millió euró több mint 2,73 %-a válik elérhetővé a magyar gazdálkodók számára. A magyar álláspont szerint ugyanis  a felhasználás során a lehető legnagyobb tagállami rugalmasságra lesz szükség. A részleteket a következő hetekben szakértői szinten dolgozzák ki, de az már most látható, hogy olyan feltételeket állapítanak majd meg, amelyek nem ösztönzik a termelés növelését.

Magyarország - több tagállammal összefogva - a tárgyalások során mindvégig szorgalmazta a közvetlen kifizetések előlegeinek emelt összegű kifizetésének lehetővé tételét. Phil Hogan mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos a Tanácson támogatásáról biztosította a termelők likviditási problémáinak enyhítését szolgáló intézkedést. Hazánk kérésére a Bizottság lehetőséget nyújt a terület alapú vidékfejlesztési kifizetések esetében is az emelt összegű előlegfizetésre.

Forrás: promenad.hu / FM

Kapcsolódó cikkek

Átadták „Az év ökoturisztikai élménye 2018” díjakat

2018. október 05. 08:56
Négy kategóriában hirdettek győztest „Az év ökoturisztikai élménye 2018” díjátadón csütörtökön Budapesten, a Larus Rendezvényközpontban. Az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség által meghirdetett közös pályázaton 21 szervezet vett részt. Az eseményen Rácz András környezetügyért felelős államtitkár az ökoturizmus legnagyobb letéteményesének nevezte a hazánkban működő 10 nemzeti parkot.
 

Nem várhatunk tovább, meg kell előzni a vízválságot

2016. május 12. 07:52
Magyarországnak földrajzi adottságai miatt a szomszédos országokkal is össze kell fognia a vízzel kapcsolatos kérdések megoldásához. A témában az MTA átfogó kutatást indít.