Étolaj, csirkemell, hamburger: eszméletlen a drágulás, mi folyik a magyar boltokban?!

2021. szeptember 09. 11:24
A legfrissebb statisztikák szerint a napraforgó étolaj ára brutálisan kilőtt Magyarországon, de ugyanígy a hamburgert vagy a csirkemellfilét sem kímélte a gigadrágulás éves szinten. És akkor arról még nem is esett szó, hogy az egyik legkedveltebb mediterrán gyümölcs átlagára egyetlen hónap alatt majd 17 százalékkal emelkedett.
Étolaj, csirkemell, hamburger: eszméletlen a drágulás, mi folyik a magyar boltokban?!

 KSH legfrissebb statisztikái szerint 2021. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Leginkább a szeszes italok, dohányáruk, illetve az üzemanyag ára emelkedett jelentőse a statisztikai hivatal közlése szerint. Ezen termékkategóriákon felül azonban jócskán akadtak olyan élelmiszerek is, amiknek durván, a nemzetgazdasági átlagnál jóval nagyobb mértékben kinőtt az ára.

Olyannyira, hogy az elmúlt egy év csúcsdráguló terméke egyértelműen, és mondhatni magasan, egy élelmiszer lett. Nevezeten az egy literes napraforgó-étolaj, aminek az átlagára 2020 augusztusa és 2021 augusztusa között

34,3 százalékkal emelkedett. Ez majd a hétszerese a fogyasztói árak átlagos és növekedésének.

Az étolaj árrobbanását egyébként a 95-ös oktánszámú autóbenzin litere követi, ennek az ára 23 százalékkal emelkedett egy év alatt, míg a harmadik csúcsdráguló címet ebben az időintervallumban a digitális vérnyomásmérő érdemelte ki, a maga 22 százalékos átlagos áremelkedésével. Utóbbi esetében érdemes megjegyezni, hogy míg egy ilyen vérnyomásmérő készülék (felkaros, elemes, lcd kijelzővel) tavaly augusztusban 13 920 forintba került átlagosan, addig most már 17 010 forintot kell kiperkálni érte.

Ahogy a táblázaton is látszik, a csúcsdráguló termékek között többféle cigarettamárka is képviselteti magát, de a listán megjelenik a szétnyitható konyhaasztal, illetve a 3-24 sebességes, 26-28 colos férfi kerékpár is. Ezek mind több mint 15 százalékkal drágábbak most, mint egy évvel korábban. Látszik az is, hogy a napraforgó étolajon kívül bizony a hamburger darabja és a csirkemellfilé kilója is felkerült a 10 legjobban dráguló termék közé Magyarországon. Előbbi 15,6, utóbbi 15 százalékkal drágább most, mint egy évvel korábban.

Ha a top 10 dráguló terméken túlra is kitekintünk, kitűnik, hogy azért jócskán akadta még olyan termék, élelmiszer, szolgáltatás, aminek az ára több mint 10 százalékkal emelkedett 1 év leforgása alatt. Ilyen például a fejes káposzta, az uborka, a csirkeszárny, a csirkecomb kilója is, vagy éppen a tejes margarin 200-250 grammos kiszerelése. De ugyanígy több mint 10 százalékkal drágább most átlagosan egy 14 karátos karikagyűrű, egy mély-vagy variálható gyermekkocsi, de akár a 100-120 literes hűtőszekrény is.

Egy hónap alatt is sokat változott a világ

Ha az árakat, sőt mi több az árváltozásokat nézzük, akkor egy hónap is hosszú idő tud lenni. A vásárlók meg csak foghatják a fejüket a boltokban, hogy „ez múlt hónapban még nem volt ilyen drága”. Ha megnézzük például a KSH hivatalos statisztikáit, kiderül, hogy a citrom kilós átlagára bizony 16,7 (!) százalékkal emelkedett 2021 július-augusztus között. Ezzel havi szinten egyértelműen a mediterrán gyümölcs ára emelkedett a legdurvábban.

De szorosan a nyomába volt a narancs (9 százalékos áremelkedés), és az uborka kilója is. Ez utóbbi átlagára 4,5 százalékkal volt magasabb a nyár utolsó hónapjában, mint júliusban. De ugyanígy a legdurvábban dráguló termékek és szolgáltatások között ott volt a háromcsillagos és négy csillagos szállásdíj is, akárcsak a krepp ágynemű-garnitúra vagy a gyermekkocsi és a 1,5 literes ásványvíz is.

 

https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/20210908/etolaj-csirkemell-hamburger-eszmeletlen-a-dragulas-mi-folyik-a-magyar-boltokban-1117609

 

Kapcsolódó cikkek

Itt a beígért tartós árdrágulás: így lesz 2021 végére a tej, tojás és sajt ára egy vagyon

2021. szeptember 17. 09:59
Egy friss uniós statisztika szerint Magyarországon nagyon olcsó a tej, a sajt és a tojás az EU többi tagállamához viszonyítva, egyedül a lengyeleknél olcsóbbak ezek a termékek. A magyar vásárlók viszont valószínűleg nem úgy érzik, hogy olcsó lenne a boltokban a tej, tojás vagy sajt, és azt is régóta rebesgetik, hogy hamarosan az árak felívelésére lehet számítani. Már a járvány is tett róla, hogy a vásárlók úgy érezzék, mintha egyre gyorsabban drágulna minden. A Pénzcentrum utánajárt, hogy lehet, hogy az Európai Unión belül csaknem nálunk a legolcsóbbak ezek az alapélelmiszerek, a magyarok mégis egyre nagyobb kiadásnak érzik.

A felpörgő infláció miatt a magyarok 80 százaléka leginkább az élelmiszereken spórolt

2022. június 23. 14:33
A nadrágszíjhúzás már a háború előtt elkezdődött.