Július elsejével indul a nyári szezonális ellenőrzés

2019. július 02. 08:24
Megkezdődött a július 1-je és augusztus 20-a között már évek óta rendszeresen megszervezett nyári ellenőrzés sorozat. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az akcióval kapcsolatban kiemelte, hogy idén fókuszba kerülnek a nyári fesztiválokon, vásárokon működő élelmiszerforgalmazó és vendéglátó létesítmények, valamint a mozgó egységek.

A szemlét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a kormányhivatalok szakemberei végzik. Kiemelt figyelmet fordítanak a nagy tömegeket megmozgató eseményeken élelmiszert kínáló létesítményekre, az utcai vendéglátásra („street food”) és a mozgóboltokra, valamint a büfékocsis és mozgó vendéglátásra („food truck”). Mindezek mellett továbbra is fokozott figyelmet kap az ifjúsági és gyermektáborokban étkeztetést biztosító vállalkozások felügyelete. 

A szakemberek az idei évben is kiemelt figyelemmel kísérik a jégkrém előállítás és forgalmazás területét. A nyár slágere kicsiktől a nagyokig a hűsítő desszert. Éppen ezért a magyar vásárlók és gyártók érdekeit figyelembe véve megújult a Magyar Élelmiszerkönyv Jégkrém irányelve. A változások között szerepel például, hogy a szorbé ezentúl nemcsak gyümölcsből, hanem zöldségből is készülhet. Az egyik legfontosabb azonban a vásárlók tisztességes tájékoztatásának biztosítása a termékek elnevezésén keresztül is. Ennek következtében amennyiben a jégkrém ízesítése vanília aromával történik, a jövőben már csak vanília ízűnek lehet hívni, csokoládés jégkrémnek pedig csak a csokoládét is tartalmazó termék nevezhető. A korábbi irányelvnek megfelelő összetételű és jelölésű termékek 2020. augusztus 31-ig hozhatók forgalomba, amennyiben minőség megőrzési idejük engedi. A hosszú átmeneti időt a termékek szezonális jellege, valamint a csomagolóanyagok felhasználásának hosszú kifutási ideje indokolta.

Az Agrárminisztérium egyik kiemelt célja továbbra is az, hogy a magyar családok biztonságos, jó minőségű, az egészség megőrzését támogató élelmiszerekhez jussanak hozzá.

Forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Tájékoztató oldalt indít a Nébih a termékvisszahívásokról

2019. március 06. 07:36
Új, tematikus oldalon tájékozódhat ezentúl a lakosság az élelmiszerláncban történt termékvisszahívásokról. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) weboldalán elérhető kereshető adatbázisban a vállalkozások által jelzett vásárlóktól történő visszahívások és a RASFF-on érkező esetek is megtalálhatóak.

Ezek most a legfinomabb szaloncukrok: Szamos, Glória, Stühmer, Vadász, Milka a toplistán

2020. december 08. 08:23
A karácsony elmaradhatatlan kelléke a szaloncukor. Amellett, hogy a karácsonyfát dekoráljuk vele, nem mindegy milyen ízben kerül az ágakra vagy épp a fa alá. Az elmúlt években a szaloncukor trend is nagyon megváltozott: míg korábban az árakon volt nagyobb hangsúly, addig mostanra egyre fontosabbak az ízek, a csomagolás és az összetétel. Mi most a magyarok kedvenc íze? Mire számítanak idén a szaloncukorgyártók? Hogyan hatott rájuk a koronavírus-járvány? A HelloVidék kérdéseire a Szamos Marcipán Édesipari Termelő és Kiskereskedelmi Kft. operatív igazgatója Syrjännen-Barkóczy Eleonóra, valamint Lohn Miklós a Glória Szaloncukor képviseletében adott választ