Lezárult Mészáros Lőrinc agrárérdekeltségeinek nagy integrációja

2019. május 10. 10:16
Lezárult Mészáros Lőrinc agrárérdekeltségeinek nagy integrációja

A szakember a cégcsoport bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta, tavaly októberben született döntés arról, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó agrár- és élelmiszer-ipari társaságok szorosabb együttműködésre lépnek. A csoporthoz 12 vállalat - a közvetett érdekeltségeket is beleértve megközelítőleg negyven gazdasági társaság - tartozik, az éves árbevétel 22 milliárd forint, 2200 állandó és idénymunkást foglalkoztatnak.Csák Gyula a közös informatikai rendszer kialakítása mellett az egységes kereskedelempolitika kidolgozásában és a cégcsoporton belül termékláncok létrehozásában lát komoly fejlődési lehetőséget.

A vezérigazgató úgy fogalmazott, a korszakváltás határán áll a magyar mezőgazdaság, az első lépéseket pedig a Talentis Agróhoz hasonló méretű vállalkozásoknak kell megtenniük. Három-négy év alatt a precíziós gazdálkodásnak a mindennapok részévé kell válnia a hatékonyságnövelés és a termelésbiztonság javítása érdekében. A szakember fontos feladatnak nevezte a szakmai utánpótlás kinevelését, ennek érdekében a cégcsoport még az idei évben önálló programot indít.

Mészáros Lőrinc (Forrás: MTI Fotó: Földi Imre)

A csoportot bemutatva a vezérigazgató elmondta, a vállalkozásnak Tokaj, a Balaton, Etyek és Somló térségében vannak szőlői. A termést a Chateau Dereszla Pincészet és a Canter Borház dolgozza föl. Jelentős nagyságú a csoport három állattenyésztési divíziója. A tejelő szarvasmarha-ágazat az egyik legnagyobb Magyarországon: a hét szarvasmarhatelepen együttesen 6 ezer tehenet és ugyanennyi nőivarú szaporulatot nevelnek. A három fehérsertés- és egy mangalicatelep 53 ezer állat befogadására alkalmas. A vállalkozás székesfehérvári és békéscsabai telephelyén 240 ezres tojótyúk-állomány található, évente 60 millió tojást állítanak elő - közölte.

A vállalatcsoport csaknem 38 ezer hektáron gazdálkodik. A 30 ezer hektár szántóföld java részében bérelt terület. A termelés kétharmada az állattenyésztés takarmányigényét fedezi, de fontos a vetőmagtermesztés is. A Talentis Agro Zrt. több mint 42 ezer hektáron végez vadgazdálkodási és vadászati tevékenységet, a nyúlvadászattól a trófeás vadakig. Emellett a csoporthoz tartozik a közelmúltban korszerűsített Aranka Malom Bicskén, amely célja a kiskereskedelem mellett a jövőben a jelentős ipari felhasználók igényeinek kielégítése is - közölte a vezérigazgató.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Meddig kell megőrizni a nyugdíjhoz a munkaügyi iratokat?

2022. június 13. 12:58
Társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény

Kerékpár cafeteria: ezért éri meg a bringa, mint adómentes juttatás

2022. augusztus 04. 13:14
2022. januártól a munkáltató adómentesen adhat hagyományos és elektromos kerékpárt munkavállalóinak magán célú használatra is. Miért éri meg egy cégnek akár kerékpárflottát kiépíteni és mit jelent ez a munkavállalóknak? Három, elektromos kerékpárokat értékesítő céget kérdeztünk.