Magyar mintafarm-hálózat létesül nyolc afrikai országban

2019. november 11. 09:07
Magyar mintafarmokat hoznak létre Afrikában, ahol a magyar fajták és technológiák bemutatása mellett lehetőség nyílik a azok tesztelésére is az eltérő éghajlati körülmények között – jelentette be az agrárminiszter.

Nagy István a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft.-ben tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Afrika számos országában a dinamikusan növekvő népesség és a klímaváltozás következményeivel a mezőgazdaság nehezen tud lépést tartani.
– A magyar agrár-, környezetügyi innovációs, tudományos és kutatási potenciál Afrikában is elismert és keresett. Magyarország képes arra, hogy bekapcsolódjon a nemzetközi folyamatokba, és afrikai országokkal mezőgazdaságuk és élelmiszeriparuk fejlesztése érdekében együttműködéseket alakítson ki – közölte a politikus. – Az agrártárca a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központtal (NAIK) együttműködve vállalta, hogy bizonyítja: megfelelő fajtaválasztással és az új technológiák alkalmazásával a duplájára növelhető Afrika szub-szaharai térségében az előállított élelmiszer mennyisége.

A klímaváltozás következtében Afrika is szembesül azokkal a problémákkal, melyekre a Kárpát-medencében is keressük a választ: a haszonnövények és -állatok hő- és szárazságtűrő fajtaváltozatainak nemesítése, a talaj fenntartható tápanyag-utánpótlásának biztosítása vagy az öntözés kérdésének hosszú távú megoldása – tudatta Nagy István. Ezért mintafarmokat hoznak létre, melyek a magyar fajták, technológiák mellett lehetőséget teremtenek azok tesztelésére is az eltérő klimatikus viszonyok között. A farmok helyi bázisként szolgálnak képzési és oktatási projektekben is. Hozzátette: a farmok alapterményeit és a szakmai hátteret a NAIK biztosítja.

Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója rámutatott, a magyar fajták a megváltozott körülmények között is versenyképesek tudnak lenni. Nigériában már két szegedi kukoricafajtát sikerült elismertetni. Ez komoly piaci lehetőség, hiszen az országban a kukorica termőterülete a tizenhétszerese a magyarországinak. A kalászosokkal Kelet-Afrikában folynak biztató kísérletek, az erdészet, kertészet, méhészet, halászat területén pedig Észak-Afrikában értek el konkrét eredményeket. A tervek szerint nyolc afrikai országban alakítanak ki mintafarm-hálózatot, ennek első lépéseként Ghánában már hat farm működik, Kenyában pedig most dolgoznak újabbak létrehozásán.


(MTI) / nak.hu

Kapcsolódó cikkek

A termelői együttműködésben való részvétel biztonságot nyújt a termelőknek

2019. december 02. 10:34
Együttműködésre ösztönözzük és biztatjuk a zöldség- és gyümölcstermelőket, hiszen közös fellépéssel nagyobb eséllyel érhetnek el olyan felvásárlási árat, amely biztosítja a megélhetésüket. Az integráció mellett a kiszolgáltatottságot mérséklő, a betakarítási szezon előtt megkötött írásbeli szerződés nyújthat további biztonságot a termelőnek a felvásárlóval szemben – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Magyar Zöldség Gyümölcs Szakmai Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) évzáró konferenciáján

Mészáros: A miniszterelnök barátsága is kell

2015. december 07. 13:01
"Folytatja a földvásárlást Mészáros Lőrinc. Felcsút milliárdos polgármestere a Hír TV-nek azt mondta: megbízottján keresztül továbbra is nagy tételben licitál majd az árveréseken. A településvezető azt állítja: nem tudja, mitől lett drágább a szilvásváradi állami ménesgazdaság fejlesztése, amelyre a megbízást egyedüli pályázóként cége nyerte el. Mészáros Lőrinc egyébként úgy tartja: sikeréhez nemcsak munka és szerencse, de tehetség és persze a miniszterelnök barátsága is kellett.