Megkezdte a brutális nyári razziát a Nébih

2018. július 03. 08:30
Elkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amely július 1-jétől augusztus 20-ig tart. Ebben az időszakban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) folyamatos ellenőrzéseket tart majd, a kormányhivatalok pedig elvégzik a szükséges vizsgálatokat. A hagyományos célterületek - mint a különböző fesztiválok és rendezvények - mellett idén ellenőrzik a halsütödékben, halboltokban és piacokon kínált, természetes vizekben élő halfajokból származó termékeket is.

Elrendelte az idei nyári szezonális ellenőrzést Zsigó Róbert élelmiszerbiztonságért felelős államtitkár, amely július 1-jétől augusztus 20-ig tart majd - írja közleményében az Agrárminisztérium. A koordinációt a Nébih, a vizsgálatokat a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei együtt végzik majd. Az ellenőrzés-sorozat ezúttal is kiterjed majd az olyan hagyományos területekre, mint például a nagy tömegeket megmozgató rendezvények, fesztiválok, vásárok, az ifjúsági- és gyermektáborok étkeztetése vagy épp az utcai vendéglátás („street food”). A kiemelt termékek között megtalálhatók a fűszerezett, pácolt, előkészített húsok, a fagylalt, valamint a szezonális zöldségek és gyümölcsök.

Az ellenőrök fokozottan vizsgálják majd a közutak mellett szezonálisan üzemelő zöldség- és gyümölcsárusító helyeket, a nem rendszeresen üzemelő piacokat és – az adminisztratív ellenőrzéseket követően – az őstermelők termőterületeit. Újdonságként szerepel az akcióban a halsütödékben, halboltokban és piacokon kínált, természetes vizeinkben élő halfajokból (szürkeharcsa, keszegfélék, stb.) származó termékek ellenőrzése. Emellett szintén új elem a tűzifa kiskereskedelemhez kapcsolódó előírások és a szállítójegy kiállítási kötelezettség betartásának a fokozott vizsgálata, továbbá a kutyák és macskák szívférgességének megelőzésére alkalmas állatgyógyászati készítmények ellenőrzése.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Lázár: Orbán Viktor utasította az agrárminisztert a magyar földek miatt

2018. március 09. 08:11
Orbán Viktor miniszterelnök utasította Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, hogy a tárca dolgozzon ki új jogi eszközöket a külföldiek magyarországi földszerzésének megakadályozása érdekében. A mára kialakult helyzet előzménye, hogy az Európai Bíróság a napokban olyan állásfoglalást hozott, amely szerint a külföldiek földszerzését is szabályozó magyar földforgalmi törvény nem felel meg az uniós jogi normáknak.

Takarításhoz miért nem kapom meg a garantált bérminimumot?

2018. március 20. 13:02
Általános iskolában takarítok teljes munkaidőben. Munkatársamnak érettségije van, ő szakmunkás munkabért kap míg én minimálbért. A takarítói állás nem igényelt eddig magasabb végzettséget. Ha végzettséget nem igényel a takarítás, akkor a munkáltatóm hogy tehet bérkülönbséget kettőnk között? Azt ígérték, ha elvégzek egy OKJ-s tanfolyamot akkor én is megkapom, de ha nem kell a takarításhoz?