Megvan, miért esznek kevés halat a magyarok: meglepő oka van a húzódozásnak

2020. október 26. 09:21
Bár túlnyomó többségében ismerik a heti egyszeri halfogyasztás ajánlását, mégis jóval ritkábban esznek halat a magyarok egy friss felmérés szerint. A szakemberek szerint a hal ízének élvezete mellett azt is meg kell tanulni, hogy milyen sokféle módon süthető, főzhető belőle étel.
Megvan, miért esznek kevés halat a magyarok: meglepő oka van a húzódozásnak

A magyarok fogyasztják a legkevesebb halat az uniós országok lakosai közül: mindössze évi 6,7 kilogrammnyi fogy belőle fejenként a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) felmérése szerint, szemben a 24,5 kilogrammos uniós átlaggal, írta meg az Infostart.

A tradicionális magyar konyha elsősorban a húsokra helyezi a hangsúlyt, talán kevésbé vagyunk magabiztosak a halak elkészítésében, mondta el az InfoRádiónak Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. A szakember szerint a magyarok kevésbé barátkoztak meg a hal ízével, egy jelentős réteg számára pedig ez a legfontosabb szempont. Tíz emberből heten-nyolcan választanak ízlésük szerint, mondta Szűcs Zsuzsanna.

A magyar ajánlás heti rendszerességgel javasolja hal fogyasztását, amiről a felmérés szerint alapvetően tudnak is az emberek, mégsem követik. Van ugyanakkor egy lassan, de biztosan növekvő fogyasztói réteg, amely ügyel az egészségtudatos étkezésre. Tízből hárman mondták azt, hogy próbálnak több halat enni, mint eddig tették.

A halhús kitűnő minőségű, jól hasznosuló fehérjeforrás, amely testünk regenerációjában fontos. Az olajos húsú halak omega-3 zsírsavakban is gazdagok, így szívünknek és ereinknek tesznek jót gyulladáscsökkentő hatásuk mellett. A hangulati zavarok javításán is segíthet a halétel, mely kalcium- és foszfortartalma miatt is értékes táplálék.

A kutatásból kiderült: érdemes már kisgyermekkorban bevezetni a halfogyasztást, illetve fontos lenne túllépni a rántott hal és a halászlé dimenzióján. Grillezett, sütött vagy párolt halat ugyanis csak a megkérdezettek ötöde eszik.

A halfogyasztás népszerűsítése a magyarok körében már évek óta zajlik, az Agárminisztérium, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) és az Agrármarketing Centrum (AMC) már számos kampányt indított ennek érdekében. Ezek közül a legújabbak a „HalPéntek” és a „Kapj rá!”, amelyekről az Agrárszektor is beszámolt.

 

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Hamarosan kezdődik a medvehagymaszezon, ezekre figyeljünk

2020. március 05. 15:06
Ha leszedjük, elkészítésével két legyet üthetünk egy csapásra, hisz a növény nem csak roppant egészséges és számos gyógyhatással rendelkezik, de finom is.

Elkészült a kiskereskedelmi élelmiszer-forgalmazás jó higiéniai gyakorlati útmutatója

2019. július 04. 07:51
Négy szakágazat új jó higiéniai gyakorlati útmutatója (GHP) érhető el mától az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.