Mezőgazdasági vagyonvédelmi program indul

2019. november 11. 08:58
A mezőgazdasági vagyonvédelem közös feladatunk és érdekünk. A mezőri tevékenység hatékonyságának növelése érdekében célszerű a mezőőrök és polgárőrök együttműködését tovább mélyítenünk, ezért az Agrárminisztérium és az Országos Polgárőr Szövetség közös programot indít „Külterületek biztonsága, környezetünk védelme 2019-2020” címmel, amelyre az Agrárminisztérium 40 millió forintot biztosít – mondta el Nagy István agrárminiszter a programindító konferencián, szombaton, Lajosmizsén.

A tárcavezető ismertette, hogy a Belügyminisztérium elvi támogatásával, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság szakmai felügyeletével induló programban az Országos Polgárőr Szövetség 2000 egyesülete és mintegy 63 ezer polgárőre vesz részt, beleértve a Lovas Tagozatot is. Hozzátette: az Agrárminisztérium által elkülönített keret – összesen mintegy 40 millió forint – fedezi a mezőőri szolgálat ellátásával járó költségeket, továbbá lefedi a külterületek biztonságát, és a termésbiztonságot szolgáló program forrás- és eszközigényét is.

Fotó: Pixabay

A miniszter tájékoztatott, hogy

a polgárőr program célja, a jogsértések – a zártkerti, szántóföldi, mezei, erdei lopások – megelőzése, a tanyákon és külterületeken élők biztonságának garantálása, a gazdaságok, nagy értékű eszközök, üdülők védelme, valamint a mezőőri teendők ellátása azokon a településeken, ahol még nem működik szervezett mezőőri szolgálat, illetve tevékeny szerepvállalás a környezet- és természetvédelemben.

Nagy István szerint a jövőbeni együttműködés keretében érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni a polgárőrök természetvédelmi irányú képzésére is, a táj, az ökológiai rendszerek iránti érzékenység további finomítására. Hozzátette: a program sikerétől, a polgárőrök és mezőőrök között létrejött együttműködéstől, illetve a közösen felmutatott eredményektől azt várjuk, hogy még tovább növeljék az őrszolgálat és a polgárőrség társadalmi megbecsültségét, valamint ösztönözzék további tagok jelentkezését és újabb őrszolgálatok, polgárőr egyesületek alapítását.

 

vg.hu

Kapcsolódó cikkek

MENTESSÉGI LEHETŐSÉGEK A 2023-AS TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSI ÉVRE EGYES VETÉSVÁLTÁSI ÉS PARLAG KIALAKÍTÁSI SZABÁLYOK ALÓL

2022. augusztus 11. 13:23
A tagállamok kérésére az Európai Bizottság a bizonytalan globális élelmiszer-ellátási helyzet miatt 2023-ban átmeneti mentességet tesz lehetővé a gazdálkodók számára a területalapú támogatásokhoz kötelezően betartandó egyes vetésváltási és parlag kialakítási szabályok alól annak érdekében, hogy a rendelkezésükre álló szántóterületüket minél nagyobb mértékben élelmiszertermelésre használhassák.

Mentőöv a kisgazdaságoknak

2020. január 22. 09:31
Átalakulóban az erdélyi mezőgazdasági struktúra. Az uniós támogatások leginkább a közepes és a nagy – nyereségcélú – farmok fejlesztését szorgalmazzák, emiatt lassan eltűnnek a családi megélhetést biztosító, kisebb háztáji gazdaságok. Ez – az általános kiöregedés mellett – elkerülhetetlenül hozzájárul a hagyományos erdélyi falvak elnéptelenedéséhez.