Nem bírják tovább - Nekirontanak Trumpnak az élelmiszermultik

2018. május 07. 13:20
Közös nyilatkozatot adott ki a Nestlé, a Danone, a Mars és az Unilever, amelyben arra kérik Donald Trump amerikai elnököt és kormányát, hogy tartsa meg az úgynevezett energiagazdálkodási tervet. A Barack Obama volt amerikai elnök idején készített stratégia a szén-dioxid kibocsátás szintjének jelentős csökkentését célozza, de ezt a Trump-kormány hatályon kívül helyezte. A nagy élelmiszergyártók ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az Amerikai Egyesült Államok gazdaságának akár több milliárd dollárjába is kerülhet, ha nem tesznek lépéseket a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséért.

A világ négy legnagyobb élelmiszeripari vállalata, a Nestlé, az Unilever, a Danone és a Mars közös levélben szólította fel a Trump-kormányt, valamint az Egyesült Államok környezetvédelmi ügynökségét (EPA), hogy gondolja újra az USA éghajlat-politikájával kapcsolatban hozott döntését és helyezze újra hatályba az Obama elnöksége alatt készült energiagazdálkodási tervet. A vállalatok arra figyelmeztetnek, hogy intézkedések nélkül az ország élelmiszer-rendszere több kockázattal nézhet majd szembe, mint amilyen például az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás. Az élelmiszergyártók szerint az éghajlatváltozás rossz a gazdálkodók, a mezőgazdaság, az üzleti élet és a fogyasztók számára is. A szárazság, az áradások és a melegebb termesztési körülmények veszélyeztetik a világ élelmiszerellátását, és hozzájárulnak az élelmiszer-bizonytalansághoz is.

Az energiagazdálkodási terv célja az volt, hogy az USA államait olyan stratégiák kidolgozására kötelezze, amelyek konkrét értékeket határoznak meg az erőművek számára az üvegházhatást okozó szén-dioxid kibocsátási szintjével kapcsolatban. Ezzel 2030-ra 32 százalékkal csökkentették volna a szén-dioxid kibocsátást a 2005-ös szinthez képest. A tervet azonban politiaki és iparági támadások miatt a Trump-kormny hivatalba lépse után hatályon kívül helyezték. 

Az élelmiszergyártók szerint ugyanakkor fontos lenne, hogy a tervet megvalósítsák, vagy olyan alternatívát találjanak, amellyel az Egyesült Államok eleget tehet nemzetközi kötelezettségvállalásainak az üvegházhatású gázok csökkentése érdekében. A vállalatok azzal érvelnek, hogy az elmúlt években az USA már bizonyította, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése a gazdasági növekedés fenntartása mellett is lehetséges. A megújuló energiaforrások és a földgáz költségei csökkentek, az energiahatékonyság pedig javult. Ugyanakkor ha nem tesz valamit az USA, a gazdaságot akár több milliárd dolláros veszteség is sújthatja - érvelnek a levelet aláíró társaságok..

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Tokaji borház lett az év pincészete

2016. október 25. 09:31
A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék Patricius Borháza lett az idén az év pincészete. A pincészet korábban megkapta a „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka" címet is.

Ha nagy nem is lehet a magyar mezőgazdaság, de sikeres igen

2016. november 21. 11:36
Ma a mezőgazdasági nettó jövedelmek 2/3 része uniós pénz. Hogyan teljesítünk ezek nélkül? Számítások szerint a területalapú támogatással 2,5 milió hozható ki hektáranként. Mennyit ér a magyar föld? Az EU agrártermelésenek 2 százalékát adjuk. Tudunk-e nagyok lenni?