Egyelőre csak előzetes egyeztetések zajlottak, mivel sem a munkavállalói, sem munkáltatói oldal nem alakított ki közös álláspontot, emellett a gazdasági kormányzat is adós még néhány információval, de nagyon informatív megbeszéléseket folytattunk

 – mondta a VG-nek Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) jövő évi minimálbérről tartott első tárgyalási fordulóját követően. 

Fotó: Shutterstock

Különösen olyan makroadatok lényegesek, mint a gazdasági növekedés, a termelékenység, illetve az infláció. Az illetékes minisztériumok következő tárgyalási fordulóban mutathatják be az idei és jövő évi prognózisokat, ennek megfelelően kezdődhet csak el a vita az álláspontok közeledésével. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az eseményt követően közölte: a kormány célja, hogy a hazai bérszínvonal növekedése tovább folytatódjon.

Az érdemi tárgyalások csak ezután várhatóak

 – így reagált a VG-nek Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke. A munkavállalói oldal képviselője elmondta, hogy összegszerűen a minimálbér mértékéről nem egyeztetettek még a felek, majd csak a két hét múlva sorra kerülő ülésre kell kidolgozniuk a bérre vonatkozó igényeket. Azt kérték, hogy ehhez a szükséges foglalkoztatási és béradatokat bocsássa a rendelkezésükre a kormányzat.

Perlusz László arról is beszélt, hogy áttekintették az elmúlt év, valamint a 2016-os bérmegállapodás óta eltelt időszak történéseit, hozzátéve, hogy ugyan nincs kőbe vésve, de az a metódus is érvényben fog maradni, hogy a reálbér-növekményhez kötik az élő munkát terhelő adók csökkentését. A még érvényben lévő hatéves bérmegállapodás sarokpontja, hogy ha eléri a 6 százalékot a reálbér-növekmény, akkor a gazdasági kormányzat a következő évben két százalékponttal csökkenti a szociális hozzájárulási adót. 

Az, hogy európai országok közül nálunk csökkent a legnagyobb mértékben az élő munka terhe, az ennek a megállapodásnak vívmánya

 – hívta fel a figyelmet. A munkaadók által várt adócsökkentés-mértékről pontos számot nem kívánt közölni, viszont felidézte, hogy 2017-ben a mostanihoz hasonló nagyságú minimálbér emelés történt, és akkor 5 százalékponttal csökkentette a kormány a szochót.

Mészáros Melinda ugyanakkor jelezte, hogy az elmúlt öt évben elindult felzárkózási folyamat az idén megtört. Úgy látja, hogy mivel a környező országokban is folytatódni fog a minimálbér töretlen emelkedése, itt sem szabad lemaradni. A 200 ezres bruttó minimálbérrel a 2021- es cseh minimálbért közelítjük, de ezzel 2022-ben ismét lemaradásban leszünk – figyelmeztetett a Liga vezetője.

www.vg.hu