Sokkal több szakszervezet szűnik meg, mint ahány új alakul

2021. november 16. 08:13
A KSH tavaly 275 ezer 600 szakszervezeti tagot tartott nyilván
Sokkal több szakszervezet szűnik meg, mint ahány új alakul

Kevesebb a szakszervezetek száma és a létszám is, az alakuló újak kritikusabbak és harcosabbak, de a munkáltatók alig állnak velük szóba. A Népszava írása.

Nem sikerül megállítani a szakszervezeti taglétszám csökkenését és folyamatosan sokkal több munkavállalói érdekvédelmi szervezet szűnik meg, mint ahány új alakul.

 A KSH tavaly 275 ezer 600 szakszervezeti tagot tartott nyilván, míg 2015-ben még majdnem 329 ezren voltak, az ezredfordulón pedig még elérte az egymilliót a taglétszám. A szakszervezeti konföderációk ennél valamivel magasabb tagsági adatokat tartanak nyilván.

Azt nem is lehet tudni pontosan, hány szakszervezet működik az országban, mert a bírósági nyilvántartás csak azokat adja ki, amelyek nevében is benne szerepel a szakszervezet kifejezés. Szabó Imre Szilárd munkajogász „A szakszervezet jogállása a magyar munkajogban” című nagydoktori értekezésében idén áprilisban azt írta, 984 szervezet esetében valószínűsíthető, hogy munkahelyi érdekvédelemre alakult, de nem biztos, hogy mindegyik folytat érdekvédelmi munkát, ugyanis 2017-re vonatkozó beszámolót csak 513 szakszervezet adott be. Ráadásul a bejegyzettek száma akár havonta változhat.

A központi bírósági honlapon a civil szervezetek országos névjegyzékének közzétételi oldalán csak a múlt hónapban 13 szakszervezetet érintő változást hoztak nyilvánosságra. Októberben 5 törlési eljárás volt folyamatban, 6 szakszervezet esetében már ténylegesen meg is történt a névjegyzékből való törlés, egy-egy szervezettel szemben pedig felszámolás vagy megszüntetés volt folyamatban. Az éves adat természetesen ennek sokszorosa lehet. Ezzel a folyamatos erózióval szemben nagyon ritkán jön létre új szakszervezet, még ha nem is példa nélküli egy új bejegyzése.

A Korrekt Vasutas Szakszervezetet (KVSZ) például május 19-én jegyezte be a Fővárosi Törvényszék, de csak a minap tört meg a jég, múlt héten kaptak először kaptak írásos választ a MÁV-Volán csoport vezetőitől az egyik levelükben feltett kérdéseikre. Igaz, ez is csak egy rövid tájékoztatás volt arról, hogy csoport szintű érdekegyeztető fórum alakult és egyelőre nem lesz kötelező oltás a vállalatnál. A KVSZ elnökének és alapító társainak nem ismeretlen terep a vasutas érdekegyeztetés. Bárány Balázs több mint húsz évig volt az egyik erős vasutas szakszervezet, a VDSZSZ Szolidaritás alelnöke, ám most lapunknak élesen fogalmazott a vállalatóriásnál működő érdekvédelmi szervezetek munkájáról.

– Elegem lett az elvtelen, megalkuvó hozzáállásból, abból, hogy nem történik semmi, pedig látja mindenki, hogy a MÁV vezetése elfogadhatatlan terheket ró a dolgozókra

– mondta. A kérdésre, hogy hol van az ezredfordulón még országos vasutas sztrájkokat hozó lendület, az elnök azt felelte, azóta „hivatásos forradalmárokká” lettek a szakszervezeti vezetők, bábokká váltak, féltik az egzisztenciájukat, tartanak tőle, hogy ha nem fogadják el a munkáltató terveit, akkor megszűnik a munkaidőkedvezményük és elveszítik a bérük egy részét.

 Az új szervezet vezetésében csak egy aktív vasutas van, őket nem érheti ez a vád – tette hozzá. Bárány Balázs két kérdést emelt ki, amikor a legfontosabb feladatokról kérdeztük. Harcolnak a dolgozók teljes pihenőidejének kiadásáért és a Mozdonyvezetők Szakszervezetéhez hasonlóan ők is újranyitnák az idén alapbéremelést egyáltalán nem tartalmazó bérmegállapodás tárgyalását a magas infláció miatt. A támogatással azonban egyelőre magukra maradtak, az egyezséget aláíró többi szakszervezet nem is reagált a kezdeményezésre.   

A nagyoknál védenek

Minél kisebb a dolgozói létszám egy munkahelyen, annál ritkább a szakszervezetek jelenléte – ez derült ki a Friedrich Ebert Stiftung egyik korábbi tanulmányából. A háromszáz fő feletti cégeknél 16,6 százalékos volt 2018-ban a szervezettség, tíz fő alatt még a 4 százalékot sem érte el. A tisztán magántulajdonban lévő vállalatoknál is hasonló eredményre jutottak, az önkormányzati munkahelyeken valamivel jobb, de még tíz százalék alatti, az állami munkáltatóknál pedig majdnem 20 százalékos volt a szakszervezeti tagok aránya. Ennél frissebb adatok tudomásunk szerint nincsenek.  

Forrás: Népszava / www.szakszervezet.hu

Kapcsolódó cikkek

Tb kiskönyv: kötelező-e átadni az új munkáltatónak?

2019. december 06. 08:22
Követelheti-e az új munkahely a belépő munkavállalótól az előző munkáltató által kiadott tb kiskönyvet és más dokumentumokat? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász ügyvéd válaszolt.

Hatékonyan akarsz kommunikálni? Hagyd el a töltelékszavakat!

2018. szeptember 06. 09:10
„Hüm, izé, nos, hát” - kutatások szerint a töltelékszavak optimális előfordulási aránya kb. egy szó/perc, azonban egy átlagos beszélő legalább 5 töltelékszót használ percenkét, vagy akár minden tizenkettedik másodpercben. De hogyan veszélyeztetik ezek a szavak a beszélő által elérni kívánt hatást, és hogyan tudjuk kiiktatni ezeket a szókincsünkből?