Továbbra is elhatárolódunk a GMO-tól

2016. május 25. 08:22
Magyarország továbbra is úgy ítéli meg, hogy az elővigyázatosság elvét kell alkalmazni minden olyan technológia kapcsán, amelynek hatásairól nincsenek kielégítő adatok, ilyen a génmódosítással létrehozott szervezeteknek (GMO) a növénytermesztésben alkalmazott gyakorlata. A GMO-mentesség megőrzésével, kifejezetten kedvezőbb exportlehetőségekhez juthatunk - mondta Nagy István, az FM parlamenti államtitkára.

Nagy István ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy néhány nappal ezelőtt megjelent az amerikai tudományos akadémia GMO-k hatásairól szóló elemzése, amelyről a magyar és a külföldi sajtó is írt.

Az államtitkár kifejtette: az összefoglalóból sokan azt a következtetést vonták le, hogy a GMO-k nem is veszélyesek. A jelentés alapján azonban az is megállapítható lenne, hogy a GMO-k nem bizonyították be azokat a reményeket, hogy a módszerrel megoldhatók lennének az emberiség élelmezési gondjai. Az erre vonatkozó vizsgálatokkal nem sikerült szignifikáns eredményt kimutatni.

Magyarország számára fontos, hogy az embereknek a GMO-kkal kapcsolatos veszélyérzete ne csökkenjen, hanem a megfelelő igazságot ismerhessék meg. A tanulmány szerzői ugyanakkor elismerik, hogy csak a jelenleg rendelkezésre álló adatokat használták az összegzés elkészítésekor - fűzte hozzá.

Nagy István szerint felmerül az adatok függetlenségének kérdése, mert a GMO-k vizsgálatával kapcsolatban a leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy a GMO-kkal foglalkozó cégek nem hajlandók a független kutatásokhoz mintát biztosítani. Megjegyezte: a tanulmány is ajánlást tesz arra, hogy a jövőben kívánatos lenne a független vizsgálatokra lehetőséget adni.

A tanulmány emellett több helyen utal a bizonytalansági tényezőkre és a nem várt hatások megjelenítésére. A készítői megjegyzik, hogy a jelenleg használt OECD állatkísérletes módszerek nem kellően alkalmasak a különbségek kimutatására. Az előírt vizsgálatok hossza pedig mindössze 90 nap, ami nem elegendő a krónikus hatások kifejeződésére. Ezt Magyarország is kifogásolta az uniós tárgyalások során. A tanulmány szerzői is sürgetik megfelelő tesztelési módszerek kidolgozását, amelyekkel a mellékhatásokat mérni lehet.

z amerikai szántóföldi kísérletek adatait összevetve megállapították, hogy a génmódosított technológia nem növelte szignifikánsan a terméshozamot sem a kukorica, sem a gyapot, sem a szója esetében a hagyományos termesztéshez viszonyítva. Igazából ez a megállapítás a főüzenet - húzta alá Nagy István. Hozzátette: ez ugyanis cáfolja azt az érvet, hogy a génmódosítást alkalmazó technológiák oldják majd meg a jelen és a jövő élelmezési gondjait a világon.

Problémának találták a tanulmány szerzői azt is, hogy növényvédő szerrel szemben toleráns génmódosított növények esetében az ellenálló gyomok is megjelennek, ez szintén veszélyes lehet - jegyezte meg az államtitkár.

Magyarország már sokszor kifogásolta az EU jelenlegi GMO kockázatértékelési rendszerét, amely nem teszi kötelezővé hosszú távú vizsgálatok és megfelelő etetési kísérletek elvégzését. A magyar és az európai polgárok nagy része elutasítja a GMO-k mezőgazdasági felhasználását, a GMO-t tartalmazó élelmiszereket.

"Meggyőződésünk - mondta Nagy István -, hogy a versenyképes és fenntartható Európa jövője a GMO-mentes termelésben van. Összehangolt, együttes fellépésünkből számottevő gazdasági, társadalmi, környezeti és egészségügyi előnyök származnak. Magyarország mezőgazdasága a hagyományos növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is versenyképes tud maradni, sőt, piaci pozíciónkat is nagyban befolyásolja a GMO-mentesség megőrzése, mellyel kifejezetten kedvezőbb exportlehetőségekhez juthatunk."

Forrás: promenad.hu 

Kapcsolódó cikkek

Agrár-okostechnológiák az európai startup seregszemlén

2016. május 12. 07:56
Európai startup seregszemlének ad otthont 2016. május 23-án Budapesten a SMART 2016 konferencia. A Telekom 13 országot átölelő innovációs versenyének (Telekom Innovation Contest) döntőjében tíz nemzetközi induló tech vállalkozás mérkőzik meg egymással és mutatkozik be a Telekom Innovation Expo keretében. A rendezvény emellett közel 100 hazai és külföldi előadóval a digitalizáció legfrissebb trendjeit vizsgálja a robotikától az okosvárosokon át, az intelligens egészségügyi megoldásokig. A szakmai programban az egyik legizgalmasabb és legdinamikusabban fejlődő terület, az agrárinformatika, illetve a mezőgazdaságban alkamazott smart technológiák is helyet kapnak.

Nincs elég ökovetőmag az országban

2017. március 24. 07:02
Hiány van hazai szaporítású ökovetőmagból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatai szerint. A Magyarországon elérhető ökovetőmagokról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) – önkéntes bevalláson alapuló – adatbázist vezet a honlapján.