Új támogatásokkal indul 2017

2017. január 18. 07:54
A kormány a gazdák életének megkönnyítése érdekében több ponton is módosítja a szaktárca zöldítéssel kapcsolatos előírásait. 2017-től kibővül például az ökológiai jelentőségű másodvetésben vethető fajok listája, valamint az elmúlt két év tapasztalatai alapján az ökológiai jelentőségű másodvetések kezelésére fenntartási időszakot határoznak meg.

Az elképzelések szerint a gépi-bérmunka szolgáltató által megvásárolt és kijuttatott növényvédő szer után is lehet támogatásokat igényelni és új támogatási konstrukció jelenik meg, melyet a juh- és kecsketartó gazdák igényelhetnek 2017-ben.A 2016. évi területalapú támogatásokkal kapcsolatban összesen 176 961 termelő igényelt alaptámogatást, összesen 4,9 millió hektárt művelünk meg Magyarországon – tájékoztatott Budapest.

2014-2020 közötti költségvetési időszakban a Közös Agrárpolitika részeként a Magyarországnak jutó közvetlen támogatásokat és a piaci intézkedések forrásait tekintve összesen 8,9 milliárd euró áll rendelkezésére. A vidékfejlesztési forrásokra pedig 4,1 milliárd euró európai uniós és hazai forrás biztosított, továbbá a kormány hazai költségvetésből nemzeti támogatásokat is nyújt a gazdáknak. Magyarország pozíciója az uniós támogatások tekintetében, fajlagosan az egyik legjobb, fontos célkitűzés, hogy ez az arány ne romoljon.

A 2016. évi területalapú támogatásokkal kapcsolatban összesen 176 961 termelő igényelt alaptámogatást a jogosult, mintegy 4,9 millió hektáros területre. Az alaptámogatás (SAPS) keretösszege mintegy 224 milliárd forintot tesz ki, melyből az alaptámogatás egy hektárra viszonyított összege 45 ezer forint. Ehhez adódik még a zöldítés, amellyel több mint 70 ezer forintos támogatást érhetnek el a gazdák hektáronként.

A kormány a gazdák életének megkönnyítése érdekében több ponton is módosítja a szaktárca zöldítéssel kapcsolatos előírásait. 2017-től kibővül például az ökológiai jelentőségű másodvetésben vethető fajok listája, valamint az elmúlt két év tapasztalatai alapján annak érdekében, hogy átláthatóbb legyen az ökológiai jelentőségű másodvetések kezelése, fenntartási időszakot írnak elő. A nitrogénmegkötő növények esetében a közönséges vagy veteménybab termesztési idejét a hazánkban alkalmazott termesztési technológiákhoz igazítják, továbbá a nitrogénmegkötő és nem nitrogénmegkötő növénykultúrák keverékeivel bevetett területek is elismerhetőek EFA területként, mely keverékben a nitrogénmegkötő növénykultúra keveréken belüli vetőmagaránya meg kell, hogy haladja az 50%-ot.

A nemzeti támogatások változásaival kapcsolatban, miszerint a szőlő- és gyümölcsös ültetvények műveléséhez nyújtott gázolaj csekély összegű (de minimis) támogatás összege 95 Ft/literről 105 Ft/literre nő, ugyanakkor a forrást továbbra is évente hektáronként legfeljebb 100 liter után lehet igényelni.

A szőlőültetvényeken megvalósuló növény-egészségügyi védekezést 2017-től az eddigi 50%-os mértékű támogatás 75%-ra nő, amellyel párhuzamosan a hektáronként nyújtható összeg is arányosan emelkedik: 8.000-ről 12.000 forintra. A megnövelt összegű támogatást már a 2017. évben benyújtható kérelmek esetén lehet igényelni. Az elképzelések szerint agépi-bérmunka szolgáltató által megvásárolt és kijuttatott növényvédő szer után is lehet támogatásokat igényelni.

Új támogatási konstrukció jelenik meg, melyet a juh- és kecsketartó gazdák igényelhetnek 2017-ben. A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításához az idén mezőgazdasági csekély összegű támogatást vehetünk fel, melyet először a 2016. október 1. és 2017. március 31. közötti időszakban megvásárolt, illetve tenyésztésbe állított apaállatok után számolhatnak el az állattartók. A forrás az apaállat ellenértékének 75%-áig igényelhető. A támogatás éves keretösszege 300 millió forint.

promenad.hu

Kapcsolódó cikkek

Félreértések a vízgazdálkodási pályázatnál

2017. augusztus 21. 07:05
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete 2017. július 27-én értekezletet tartott Jakab István MAGOSZ-elnök és az érintett terület szakmai képviselőinek részvételével a megyei gazdálkodókat érintő vízügyi-vízjogi eljárásrendi problémák áttekintése céljából.

Módosult a Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése című felhívás

2016. november 15. 21:05
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című (VP2-6.3.1-16 kódszámú) felhívás.