Mezőgazdaság - erdőgazdálkodás

Az idei évre aligha bonthatnak pezsgőt a borászok – komoly kockázatokat jelez a szakértő

2023. szeptember 05. 12:53
Az idei évre aligha bonthatnak pezsgőt a borászok – komoly kockázatokat jelez a szakértő
A tavalyi aszály után idén a gombák és a kártevők nehezítik a borászok életét. A jónak ígérkező termést nagy költséggel kellett védeni, részben emiatt, részben pedig a csökkenő kereslet miatt is bizonytalanok a gazdák, hogy nyereséggel zárhatják-e a 2023-as évet – mondja az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője az Infostarton megjelent interjúban.
 

A tudás biztos befektetés

2023. szeptember 05. 12:35
A tudás biztos befektetés
Lázas készülődés a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa tanévnyitó ünnepsége ma is lázba hozza a résztvevőket.
Fiatalok és már régebben végzettek beszélgetnek kisebb csoportokban, ám szemükben ugyanaz az izgatott csillogás. Zsong a terem a kezdés előtt, itt mindenkinek van közös témája: egyesek most kezdik az egyetemi létet, másokat az itt eltöltött évek repítenek vissza időben.

ABZ Drone repülésbemutató a Bábolnai Gazdanapokon

2023. szeptember 05. 12:32
ABZ Drone repülésbemutató a Bábolnai Gazdanapokon
Az elmúlt években csak repülés közben voltak láthatók az ABZ Drone Kft. drónjai a Bábolnai Gazdanapokon, az idén azonban már munkát is végeznek.
„Kétféle mezőgazdasági tevékenységet fogunk drónnal prezentálni: felmérést és permetezést – mondta el Keczer Máté, az ABZ Drone Kft. ügyvezető helyettese. – A monitoring drónok bemutatásával kezdünk, amelyek hagyományos RGB-kamerát használnak. Ezek a kamerák a látható színtartományt rögzítik – a mezőgazdaságban elsődlegesen ilyet használunk. 

Tovább kell erősíteni a kazah-magyar agrárkapcsolatokat

2023. szeptember 05. 12:27
Tovább kell erősíteni a kazah-magyar agrárkapcsolatokat
További együttműködési lehetőségek rejlenek a vetőmag-nemesítés és almatermesztés területén Kazahsztán és Magyarország között, melyeket meg szeretnénk erősíteni – közölte Nagy István Asztanában, hétfőn a kazah agrárminiszter helyettessel történt egyeztetésen.

Szükség van a jól képzett állatorvosokra

2023. szeptember 05. 12:23
Szükség van a jól képzett állatorvosokra
Napjainkban hazánk állategészségügyi szakembereinek számos kihívásra kell megoldást találniuk, és a betegségek mellett az állatvédelem is az állatorvosi hivatás fontos része- jelentette ki dr. Nobilis Márton az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára az Állatorvostudományi Egyetem tanévmegnyitóján, Budapesten.

A teljes ágazat fejlesztése a cél

2023. szeptember 04. 13:28
A teljes ágazat fejlesztése a cél
Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat fejlesztése áll a kormányzati döntések, beruházások fókuszában. Erről Nagy István beszélt a szeptember 1.-jén indult balatoni médiahajón.

Optimális abroncsnyomás: egy új alkalmazás mindent megmond erről

2023. szeptember 04. 13:08
Optimális abroncsnyomás: egy új alkalmazás mindent megmond erről
Megjelent egy olyan telefonos alkalmazás, amelyben több gumiabroncsgyártó egyesítette erőit. Elmondjuk, milyen előnyökkel jár az app használata a mezőgazdasági gépek esetében.
Az újonnan létrehozott applikáció egy helyen, digitálisan hozza a gumiabroncsnyomás-táblázatot. Ahelyett, hogy minden egyes abroncsmárka saját alkalmazást programozna, kifejlesztették a több márkára kiterjedő Agro Tyre Pressure telefonos alkalmazást.

Csak a szemüknek higgyenek! Bábolnai Gazdanapok 2023

2023. szeptember 04. 13:02
Csak a szemüknek higgyenek! Bábolnai Gazdanapok 2023
Ami egyformán látványos, érdekes és szakmailag is tanulságos, az a szántóföldi gépbemutató a Bábolnai Gazdanapokon.

HungaroGreen 2023 Kertészeti Szakkiállítás

2023. szeptember 04. 12:56
HungaroGreen 2023 Kertészeti Szakkiállítás
Meghívnak és várnak minden faiskolást, dísznövény termesztőt, kertészeti áruház tulajdonost, nagy- és kiskereskedőt, tájépítészt, kert- és parképítőt, diákokat, szakiskolákat, valamint növénykedvelő érdeklődőt a  HungaroGreen 2023 Kertészeti Szakkiállításra
 
A rendezvényre szeptember 5.-6.-án Szigetszentmiklóson, a Flóra Hungária Nagybani Virágpiacon kerül sor – írta meghívójában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Jövőnk záloga az agrár felsőoktatás

2023. szeptember 04. 12:35
Jövőnk záloga az agrár felsőoktatás
Az agrárium és az élelmiszeripar nemzetgazdasági szempontból és a magyar társadalom fennmaradása szempontjából is nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújt, pótolhatatlan termékeket állít elő. Így stratégiai ágazattá vált – mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap, a Debreceni Egyetem ünnepélyes tanévnyitóján, vasárnap.