Kapcsolódó tartalmak: 2017

Hír: Szigorodó pályázati előírások és bizonytalan források

2017. március 06. 09:41
 
Márciusban megjelennek a zöldítés és a termeléshez kötött támogatások változásai, több pályázat előírásai szigorodnak, az agrártámogatásokból finanszíroznák a menekültválságot – az Agroinform hírösszefoglalója.

Hír: Agrártámogatások 2017-ben - Sok pénztárcába vágó változás lesz

2017. március 06. 09:42
 
Márciusban jelenteti meg a Földművelésügyi Minisztérium azt a jogszabályt, amelyből kiderül, milyen változások lesznek az idei egységes agrártámogatási kérelemben. Az agrártárcához tartozó jogcímek közül elsősorban a zöldítési és a termeléshez kötött támogatások módosulnak.
 

Hír: Minimálbér vagy garantált bérminimum - melyiket kell adni?

2017. március 06. 09:57
 
Több alkalommal beszámoltunk arról, hogy jelentősen változott a minimálbér, illetve a garantált bérminimum összege. A 430/2016. (XII.15.) Korm.r. alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2017. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 127.500 forint lesz. Ezzel szemben a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén, 2017. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 161.000 forintra emelkedik. Sajnos azonban a szabályok alkalmazása körül nagy a zűrzavar, melynek az oka az, hogy a (szak)képesítések, valamint a képesítési követelmények folyamatosan változnak, a jogszabályok összhangja pedig egyre kevésbé valósul meg. Tekintettel arra, hogy sem a munkáltatók, sem pedig a munkavállalók számára nem mindegy, hogy melyik minimálbérrel kell számolni, így a leggyakoribb kérdéseket, és az azokra adható válaszokat összefoglaljuk. Az összefoglaló anyagunkban a Nemzetgazdasági Minisztérium legutóbbi állásfoglalását is bemutatjuk.

Hír: SZÉP Kártya határidő közeleg

2017. március 14. 08:54
 
Május 31-éig kell felhasználni a SZÉP Kártyára 2015-ben feltöltött egyenleget, figyelmeztet Fata László, cafeteria szakértő.

Hír: Újabb források a mezőgazdaság számára

2017. március 29. 07:47
 
A Miniszterelnökség 11,29 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg 2017. március 21-én a „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című pályázati felhívást. A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra a 2014. január 1-nél nem régebben alakult, elismeréssel rendelkező termelői csoportok nyújthatják be kérelmeiket. A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra 2017. május 2. és 2019. április 30. között lehet jelentkezni – tájékoztatott a Lázár János vezette Miniszterelnökség.

Hír: Népszerűek a kiállítói helyek a 78. OMÉK-ra

2017. március 31. 07:26
 
Nagy a kereslet a kiállítói helyek iránt a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárra (OMÉK). Az idén szeptember 20-án kezdődő rendezvényre már közel 400 pultot foglaltak le a jelentkezők.

Hír: Idén korábban lehet megvenni a magyar primőr zöldségeket

2017. március 31. 07:41
 
Már április elején megérkeznek a magyar primőr zöldségek az üzletekbe és a piacokra. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatása szerint országszerte hamarabb juthatnak a vásárlók a friss zöldségekhez.

Hír: Május 3-tól indul az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallás

2017. május 04. 07:19
 
Május 3-tól lesz elérhető az élelmiszerlánc-felügyeleti díj 2017. évi elektronikus bevallási felülete.

Hír: Idén is számíthatunk a Tanyafejlesztési programra

2017. május 04. 07:36
 
Több mint egymilliárd forintot szán idén a földművelésügyi tárca a Tanyafejlesztési programra. A rendszert hatéves működése során eddig 1691 pályázó nyert el támogatást.

Hír: Már csak egy hét van hátra az élelmiszerlánc-felügyeleti díj befizetésére

2017. július 26. 07:26
 
2017. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletének befizetési határideje 2017. július 31. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) külön elkülönített fizetési számlájára kell utalni az összeget.