Kapcsolódó tartalmak: Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.

Hír: Életműdíjat küldött vissza a kitüntetett Fazekas Sándornak

2015. október 21. 09:51
 
"A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. gazdaságának szétdarabolása miatt háborodott fel Ernst József, ezért döntött úgy, hogy visszaküldi az agrárminiszternek az augusztus 20-i állami ünnepen tőle átvett díját.
 

Hír: Erkölcsi bátorság - Ernst József Mezőhegyes érdekében visszaadta a kitüntetését a miniszternek

2015. október 21. 10:26
 
"A mezőhegyesi Ernst József tettével azt bizonyította, hogy a kisvárosban is élnek még olyanok, akiknek helyén van az eszük és a szívük. A bátor férfi Fazekas Sándort nyílt levélben szólította meg, s tőle kapott kitüntetését visszaadta a földművelésügyi miniszternek. Az ok: a kormány Mezőhegyest, évszázadok szakmai kultúráját és hagyományait, az ott élők megélhetését semmibe vevő politikája – Ernst József így tiltakozik mindez ellen."
 

Hír: Mezőhegyes kálváriája

2015. november 06. 11:24
 
"Nem fideszes, az a baj
 
Mezőhegyesen nincs olyan városi vezető, aki ne próbálta volna elmagyarázni: csődbe megy a település, ha elveszik a földet a város legnagyobb foglalkoztatójától. Európa egyik legjobb vetőmagtermelője lehúzhatja a rolót, az önkormányzat pedig csődöt jelenthet."

Hír: Tájékoztató a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.-vel kapcsolatban

2015. november 17. 18:59
 
Tájékoztató a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. működésének ellehetetlenülésével kapcsolatban (szóbeli előterjesztés). A napirend témájának előadója: Kun Mihály, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. vezérigazgatója.

Hír: Lakossági fórum Mezőhegyesen

2015. november 17. 19:01
 
Veszélybe került Mezőhegyes jövője
Több bírósági eljárás is folyamatban van a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. által bérelt állami földterületek 

Hír: Tüntetést szerveztek Mezőhegyesen

2015. november 25. 10:43
 
"Gőgös Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője kiemelte, nem gondolta volna, hogy valaha lesz olyan minisztérium, amely vidéki munkahelyek megszűnéséért tesz."

Hír: Tüntetés Mezőhegyesen: „ A Fidesz csak az erőből ért”

2015. november 25. 10:52
 
A ménesbirtokért tartott tüntetésen felbukkant Gyurcsány és szinte az egész ellenzék. Mind a város összeomlásától tartanak.
Ellenzéki központnak tűnt Mezőhegyes pár órára vasárnap délután: a tüntetőkhöz - akik szerint a földbirtok feldarabolása a város összeomlásához vezet - eljött Gyurcsány, Szigetvári és Gőgös Zoltán is is. A polgármester szerint a város sorsa nem politikai kérdés, de mivel a kormány nem segít elkerülni a katasztrófát, kénytelen minden felajánlott segítséget elfogadni. 

Hír: „Tudatosan akarják tönkretenni a városunkat” – Kormányellenes tüntetés volt Mezőhegyesen

2015. november 25. 10:54
 
"Drámai tüntetés volt tegnap Békés megye déli csücskében, ahol az eddig remekül működő ménesbirtok került veszélybe a kormány politikája miatt. A helyszínen ott voltunk mi is.
 

Hír: Interjú Mitykó Zsolttal Mezőhegyes polgármesterével

2015. november 25. 11:02
 
Egy mintagazdaság maradna meg a földárverések után, aminek a fő tevékenysége a lótenyésztés volna, és mint költségvetési szerv működne, tehát Mezőhegyes minden adótól elesik, amit eddig a Ménesbirtok Zrt. befizetett, mondta a település polgármestere az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. 

Hír: Kedves strómanok, lehet szétkapkodni a híres ménest!

2015. december 12. 09:22
 
" Békéscsabán árulni kezdték a Mezőhegyesi Ménesbirtok földjeit. A mezőhegyesiek tiltakoztak, közben úgy tudjuk, Lázár János a kisvárosba megy tárgyalni.
Mintegy ötven tüntető érkezett a mezőhegyesi földek árverezésére Békéscsabán, az eseményen megjelent több ellenzéki politikus is. Ott volt az LMP-s Sallai Róbert Benedek is, aki a novemberi tüntetésre inkább nem ment el, mert nem akart egy eseményen mutatkozni többek között Gyurcsány Ferenccel, erre pártja egyébként utasította is."
 
«12»