A halálos munkabalesetek hatoda történt az agráriumban tavaly

2018. május 04. 08:26
Jellemzően a halálos munkabalesetek negyede-ötöde a mezőgazdaságban történik, ezek nagy része traktorokkal és más gépekkel gázolás, ütközés. Emellett számos egyéb munkahelyi kockázatot is rejt az ágazat – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országszerte fórumokat tart a munkabiztonság növelése érdekében.

A munkavédelemre komolyan oda kell figyelni! A Nemzetgazdasági Minisztérium statisztikái szerint 2017-ben a mezőgazdaság területén több mint 650 munkabaleset történt, köztük 12 halálos kimenetelű. Összehasonlításként: az építőiparban abban az évben 21 végzetes kimenetelű munkabaleset volt. 2017-ben összesen 79 halálos munkabaleset történt Magyarországon.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) fontosnak tartja az ágazatban dolgozók biztonságát és a biztonságos munkahelyek, munkakörök kialakítását. Ezért is hívja fel mind a munkavállalók, mind a foglalkoztatók figyelmét arra, hogy a munkavédelmi intézkedéseknek komoly jelentőségük van.  Minden eset nem kerülhető el, de a szabályok betartásával és odafigyeléssel, munkaszervezéssel, megfelelő előkészítéssel sokat lehet tenni azért, hogy csökkentsük a balesetek kockázatát.

A NAK mindennek jegyében „Biztonságos munkavégzés a terepen” címmel országos munkavédelmi tájékoztató sorozatot tart, kapcsolódva a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított kampányhoz.

A tájékoztatók keretében a megyei munkavédelmi hatóságok is tartanak előadást a térségi tapasztalatokról, az országos trendekről, a kötelezettségekről. Az agrárium nagyon széles szakterület, és sok, a külső szemlélő számára nem olyan komolynak tűnő veszélyt hordoz magában.

Az egyik kiemelt kockázat a haszongépjárművekkel, munkagépekkel való munkavégzés, de említhető az áramütésveszély vagy a fárasztó testhelyzetben, nagy emelésekből adódó problémák. A betakarítás után a betárolt anyagok, termények, a must, de például a trágya erjedésekor, rothadásakor keletkező gázok is veszélyesek. Ahogy a növényvédő szerek, olajok, állatgyógyászati készítmények használata, a különféle porok belégzése okozta asztma és a tüdőbetegségek, valamint a bőrbetegségek és az állatról emberre terjedő fertőző betegségek is előfordulhatnak.

Illetve speciális kockázatot hordoz a nagytestű állatok közelében végzett munka, vagy akár maradandó károsodást okozhatnak durvább rovarcsípések, amiknek a száma emelkedik.

Április 26-án Szekszárd a következő helyszín, ahol a Katasztrófavédelem munkatársai is segítenek az informálásban. A rendezvényeken a gazdálkodókat a kockázatokról, azok csökkentéséről és a balesetek megelőzési lehetőségeiről tájékoztatják. A Kamara által szervezett eseményeken nemcsak szakmai tájékoztatót kapnak az érdeklődők, hanem egy úgynevezett munkavédelmi oktatási tematika mintát is átvehetnek, amelyet jól tudnak hasznosítani saját üzemükben, gazdaságukban is. Az arra szakosodott munka- illetve tűzvédelmi szakemberek a segítségükre vannak, és az üzemi sajátosságok figyelembevétele mellett tudják kialakítani és összeállítani azokat a dokumentumokat, amelyek egyrészt kötelezők, másrészt segítik a munkabalesetek elkerülését.

magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

Európai Bizottság: az uniós tejágazati csomag javítja a tejtermelők helyzetét az ellátási láncban

2016. december 02. 09:18
Uniós szintű intézkedésekkel javítani lehet a tejtermelők helyzetét az ellátási láncon belül - jelentette ki Phil Hogan mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős uniós biztos Brüsszelben, az uniós tejágazati csomag második jelentését ismertetve.

Az eltérés nem jelent automatikusan minőségbeli különbséget

2017. augusztus 09. 09:24
Az ÉFOSZ fenntartja azt az álláspontját, hogy néhány termék összetételében feltárt eltérés nem jelent automatikusan minőségbeli különbséget és a fogyasztók kelet-nyugati alapú megkülönböztetését. Meggyőződésünk, hogy az ÉFOSZ által képviselt, felelősen működő gyártók által jelenleg alkalmazott termékstratégiák megfelelnek a jogszabályoknak, az etikai normáknak és a piaci működés törvényszerűségeinek.