Bértámogatás jár a szakképzett fiatalokért

2021. november 02. 08:15
A novembertől elérhető új bértámogatás a szakképzettséggel rendelkező, 30 év alatti álláskeresők foglalkoztatására ösztönöz. Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének költségeit fedezi a program, ezután igényelhető fél éven át a havi 100 ezer forintos Vállalkozások munkaerő támogatása is. Egy szakképzett fiatal munkába állását összesen több mint 1,9 millió forintnyi munkáltatói kiadás átvállalásával könnyítheti meg a kormány – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Bértámogatás jár a szakképzett fiatalokért

A cégeknek először azt kell vállalniuk, hogy teljes, vagy legalább napi 4 órás részmunkaidőben foglalkoztatják a 2011 óta iskolarendszerben vagy felnőttképzésben szakképesítést, vagy felsőfokú végzettséget szerzett fiatalokat. A teljes állomány figyelembe vételével tíz munkavállalóig egyszerre legfeljebb két álláskereső, tíz fő felett az összes létszám maximum 30 százaléka után fizethető ki az összesen 90 napig folyósítható munkatapasztalat-szerzési támogatás. Mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a szociális hozzájárulási adó 100 százaléka, de teljes munkaidő esetén havonta legfeljebb a garantált bérminimum kétszerese, azaz 438 ezer forint. A munkáltató ezt követően igényelheti az álláskereső után 6 hónapon át járó Vállalkozások munkaerő támogatását azzal a feltétellel, hogy a munkabért a korábbi időszakhoz képest nem csökkenti.

A támogatási kérelmeket november elsejétől lehet benyújtani a foglalkoztatni kívánt személy lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes, állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz. A részletes információk a munka.hu foglalkoztatási portálon olvashatók.

 

www.vg.hu

Kapcsolódó cikkek

Bértárgyalások - Kossuth Rádió - Palkovics Imre

2021. január 21. 08:54
Csúszik a megállapodás a minimálbérről, ha nincs megegyezés, legrosszabb esetben nem változik a legkisebb kereset összege – Palkovics Imre Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke

Hatalmasat bukott a MÁV és a Volán, mégis komoly béremelés jöhet

2021. február 08. 09:16
Durván visszaesett az utasforgalom az állami közlekedési cégeknél, ám a takarékoskodás és a kapacitások visszafogás szóba sem jöhetett. Sőt, a MÁV vezetése már közel két számjegyű jövedelem-emelkedést hagyott jóvá 2021-re, míg a Volánnál a bérfelzárkóztatás kerül napirendre.