Élelmiszerárak: ez még nem a háborús infláció

2022. július 22. 08:39
Az élelmiszerárakban a háború hatásait majd 2022 utolsó negyedévében kezdjük el érezni, jelenleg még a Covid-válság következményei mutatkoznak meg – hangzott el a Takarék AgrárTrend Index második negyedévi adatait bemutató tájékoztatón
Élelmiszerárak: ez még nem a háborús infláció

Jelenleg az energiaárak és az aszályhelyzet borzolja a piacokat – mondta bevezetőjében Hollósi Dávid, az MKB Bank Nyrt. és Takarékbank Zrt. Agrár és Élelmiszeripari Üzletág ügyvezető igazgatója. Ennek megfelelően előző értékéhez képest romlott az index is: az idei második negyedévben 30 pontot ért el, a 48 pontos skálán, ami 1,1 pontos csökkenés az első negyedévi 31,1 ponthoz képest. Éves összevetésben a visszaesés 2,1 pont.

Az index értékében a 35 tükrözi az egyensúlyi helyzetet, az enyhe bizakodó hangulatot. A Takarék AgrárTrendindex első, 2020-as első negyedévi értéke 26,9 volt, idén az első negyedévben 31,1, a második negyedévben pedig már csak 30 volt. „A csökkenés nem drasztikus, nem jelent katasztrófahelyzetet, de jelzésértékű” – kommentálta az értéket Hollósi Dávid. A helyzetet mindenesetre jól jellemzi, hogy az index értéke egyetlen termékpályán sem éri el az egyensúlyi 35 pontot.

Veszélyben a kukoricatermés is

A szántóföldi növénytermesztés a „bezzeg kategóriából” elindult lefelé – fogalmazott az ügyvezető igazgató. Kelet-Magyarországon az aszály miatt 20-30 százalékos a terméskiesés, ami viszont egyes esetekben üzemi szinten elérheti az 50-80 százalékot is. Elsősorban az alföldi területek szenvedik meg a szárazságot, már Észak-Magyarországon is megjelentek a krónikus vízhiány tünetei. de ha július végéig, augusztus elejéig nem esik jelentős mennyiségű csapadék, a kukorica- és a napraforgótermelők is hatalmas kiesésekkel számolhatnak.

Az állati termékpályákon a most előállított élelmiszereket még a jelenleginél olcsóbb gabonából készült takarmányt feletetve állították elő – hívta fel a figyelmet az ügyvezető igazgató.

A mostani gyenge termés pedig beárazódik a takarmányokba, ez pedig végigsöpör az élelmiszer termékpályán

– tette hozzá. Az állattenyésztők és az állati terméket feldolgozók költségnövekedése pedig a villamosenergia drágulása miatt is jelentős. Az állattenyésztésben jelenleg a tej termékpálya kilátásai a leginkább biztatóak, amit az magyaráz, hogy a tehenészetek a felhasznált takarmány felét maguk termelik meg – magyarázta. Javítja a hazai tejtermelők piaci helyzetét az is, hogy az EU-ban jelenleg hiány van tejből, ugyanakkor a nagy melegben apadt a tehenek tejhozama.
Az index eddigi történetében 30,5 volt az átlag, és érdekes módon a baromfiágazat kullog a sor végén, amit Hollósi Dávid úgy magyarázott, hogy ami a baromfiszektor előnye, az a hátránya is, jelesül, hogy gyorsan tud reagálni a változásokra – ez pedig gyorsan mozgatja a várakozásokat.

Nagy kincs a termálvíz

A Takarék AgrárTrend Indexben vizsgált termékpályák közül 2022 második negyedévében a hajtatott zöldségeket termesztő kertészetek adták a leginkább pozitív, átlag feletti helyzetértékelést. A geotermikus energia felhasználása miatt Magyarországnak itt komparatív előnye van, a termálvízzel fűtött üvegházakban jelenlegi helyzetben alacsonyabb az önköltség, mint a versenytársaknál, akiknél általában földgázzal biztosítják a hőt. „Ha valamikor, akkor most elő kell jönnie ennek a versenyelőnynek” – fogalmazott Hollósi Dávid. A gyümölcstermesztőket idén nem sújtották jelentős fagykárok, de a hűtőházak rendkívül nagy energiafogyasztók, a feldolgozás során pedig gázt is használnak.

A szőlő- és borágazatban meghatározza a kilátásokat, hogy az ültetvények nincsenek rossz állapotban, mivel a szőlő kevésbé érzékeny az aszályra, de az évjárat milyensége a harmadik negyedévben dől el. Jellemző ugyanakkor az ágazati szereplőkre, hogy félnek a recessziótól, mivel a borfogyasztás – különösen a magasabb minőségű szegmensben – érzékeny a jövedelemcsökkenésre.

Vége a békeéveknek

Az élelmiszerárakban a háború hatásait majd 2022 utolsó negyedévében kezdjük el érezni, jelenleg még a Covid-válság következményei mutatkoznak meg – mondta – Héjja Csaba, az MKB Bank, és a Takarékbank Agrár és Élelmiszeripari üzletág stratégiai elemzője.

Pedig az élelmiszerárak még soha nem jelentettek akkora terhet egy háztartásnak, mint most.

Úgy véli, ez a piaci helyzet egy második zöld forradalmat indukál, a fogyasztókat pedig takarékoskodásra, ésszerű vásárlásra, az élelmiszerpazarlás megszüntetésére ösztönzi. Az élelmiszerárakban a háború hatásait majd 2022 utolsó negyedévében kezdjük el érezni, jelenleg még a Covid-válság hatásai mutatkoznak meg – emelte ki.

Jön a minőségromlás
Kalóriában a magyar fogyasztók nem fognak kevesebbet vásárolni, de – azokat kivéve, akiknek extra magas a jövedelmük – gyengébb minőségű termékeket lesznek kénytelenek venni, egy polccal lejjebb nyúlnak majd – mondta a VG kérdésére Hollósi Dávid. Ehhez szerinte a feldolgozók is alkalmazkodnak majd, és a kevésbé jó minőségű élelmiszerek gyártására helyezik a hangsúlyt.

https://agrokep.vg.hu/kozelet/elelmiszerarak-ez-meg-nem-a-haborus-inflacio-27001/

Kapcsolódó cikkek

Tapasztalatcserével segítették egymást a sajtkészítők

2019. szeptember 24. 08:30
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága 2019. szeptember 11-12-én juh- és kecsketejből készített sajtok témakörében rendezett „TANULJUNK EGYÜTT!” programot a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézetnél.

Készül Magyarország Digitális Élelmiszeripari Stratégiája

2020. december 07. 09:47
A Digitális Jólét Program (DJP) keretében az Agrárminisztérium (AM), az Innovációs és Technológia Minisztérium (ITM), valamint az érintett élelmiszeripari szakszervezetek és a Szent István Egyetem közreműködésével jövő februárra készülhet el Magyarország Digitális Élelmiszeripari Stratégiája (DÉS).