Eljött a felelősségteljes kikapcsolódás ideje

2020. június 11. 07:39
Magyarország szinte teljes egészét lefedik a vendég-, kulcsos- és turistaházak nyújtotta szolgáltatások, így nem szükséges külföldre utazniuk vagy az ország forgalmas turistacélpontjait felkeresniük a kikapcsolódásra vágyóknak - jelentette ki Nagy István agrárminiszter pénteken a Baranya megyei Szaporcán.

A miniszter az Ős-Dráva Látogatóközpont szomszédságában, egy 420 millió forintos kormányzati támogatásból létesült turistaház átadásán a koronavírus járvány következtében megváltozó utazási szokásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: eljött a felelősségteljes kikapcsolódás ideje. Ezt segítik a nemzeti parki igazgatóságok, amelyek a zsúfolt célpontok helyett a ritkán látogatott helyszínekre is felhívják a figyelmet, és ott kínálnak biztonságos kikapcsolódási lehetőségeket, szolgáltatásokat.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István elmondta, a legtöbb nemzeti parki és erdészeti látogatóhely már megnyílt és számos programmal várja az érdeklődőket, tíz nap múlva pedig minden külső és belső attrakció - így barlang, bemutatóhely, kiállítás, pihenőhely - látogathatóvá válik. Az Agrárminisztérium kiemelt feladatának tekinti a biztonságos kikapcsolódás lehetőségének megteremtését, a természeti értékek megőrzését, azok minél szélesebb körű megismertetését. Ennek érdekében a nemzeti parki igazgatóságok több mint 40 milliárd forintot fordítanak, illetve fordítottak csaknem száz beruházásra. A fejlesztéseknek köszönhetően, legalább százezer hektáron javult a természeti ismeretek átadását szolgáló létesítmények állapota.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba

Kitért arra, hogy az állami erdőgazdaságok az elmúlt tíz évben szintén kivették részüket az ökoturisztikai szektor támogatásából, hiszen több mint 20 milliárd forint értékben valósítottak erdei turizmus fejlődését szolgáló beruházásokat és évente 4 milliárd forintot fordítanak a természetjárást szolgáló infrastruktúra fenntartására. Mint azt az agrárminiszter elmondta, ma egyszerre 1100 vendég számára képesek jól felszerelt, minőségi, egyben megfizethető szálláshelyet kínálni a nemzeti parkok; a fejlesztések pedig részben a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program közel félmilliárdos forrásából valósulhattak meg az utóbbi három esztendőben.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos azt mondta: 2010 óta több mint 120 turistaház újult meg, több mint negyven új kilátó épült, s további negyvenet újítottak fel, miközben a látogatóközpontok vendégforgalma több mint 70 százalékkal növekedett a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba

Závoczky Szabolcs, a pénteken átadott szállót övező Duna-Dráva Nemzeti Park területét fenntartó igazgatóság vezetője beszámolt róla, hogy a létesítmény páratlan természetvédelmi és néprajzi központban kapott helyet, a turistaház várható népszerűségét pedig jól mutatják az előfoglalások is. A Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program keretében épült - egy Magyarországon őshonos, egzotikus megjelenésű vízi növényről elnevezett - Kolokán szálló csaknem ezer négyzetméteren várja a természetbarátokat; a szállás épületében tizenegy szobában összesen ötven vendég elhelyezésére van lehetőség.

kormany.hu

 

Kapcsolódó cikkek

Így teljesített az első félévben az agrár- és élelmiszeripar

2021. október 27. 09:47
Hazánkban a mezőgazdasági terület nagysága 5 millió 47 ezer hektár volt 2021. június 1-jén, 2,5 százalékkal nagyobb az előző évinél. Ennek túlnyomó hányada szántóként, kisebb része gyepként hasznosult, a szőlő- és gyümölcsösültetvények együtt a mezőgazdasági terület mintegy 3 százalékát borították – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Magyarország első félévét bemutató kiadványából.

Több mint 180 millió forint összegű támogatásból fejlesztenek Szobon

2019. március 22. 07:37
A Vidékfejlesztési Program keretében elnyert támogatásoknak köszönhetően mintegy 180 millió forintból fejlődhet a helyi infrastruktúra, valamint a lakosság számára elérhető szolgáltatások Szobon. Viski József, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a településen megszervezett projektzáró valamint projektindító rendezvényén köszöntötte a résztvevőket.