Kapcsolódó tartalmak: Czerván György

Hír: Lássunk a jövőbe! - Már dolgoznak a 2021 utáni terveken

2016. június 21. 08:30
 
Az előzetes termésbecslések alapján jó eredményekre lehet számítani az idén, őszi búzából hektáronként 5 tonnás termés várható - mondta aratónapi köszöntőjében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.

Hír: Egyre népszerűbb a mezőgazdaság Magyarországon

2016. augusztus 05. 08:46
 
A mezőgazdaságban is tovább emelkedett a foglalkoztatottak száma az idén; az első három hónapban az ágazat már több mint 211 ezer embert foglalkoztatott - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Hír: Az idén a mezőgazdaság is jelentősen hozzájárul a bruttó hazai termék növekedéséhez

2016. december 05. 08:49
 
Magyarország bruttó hazai terméke 2016 harmadik negyedévében 2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedéshez a legnagyobb mértékben a mezőgazdaság és a piaci szolgáltatások járultak hozzá – mondta Czerván György szakmai fórumon, Cegléden.

Hír: Április hetedikétől nyújthatják be a gazdák az egységes kérelmet

2017. április 10. 07:47
 
Elkezdődött az egységes kérelmek benyújtásának időszaka, a gazdálkodók április 7-e és május 15-e között adhatják be szankciómentesen a szükséges dokumentumokat a Magyar Államkincstárhoz (MÁK) – tájékoztatta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a termelőket a Kiskőrösön rendezett Agrárexpon.

Hír: Tizenhétezer gazda már lépett

2017. június 22. 10:16
 
A magyar gyümölcságazat növekedésének és jövőbeni versenyképességének záloga a termelők szerveződése és a beruházási lehetőségek mind jobb kihasználása. A jövő útja a termelők szövetkezése, hiszen csak így lehet olyan kiegyenlített minőségű, nagy árualappal a piacon megjelenni, ami alkupozícióba hozza a termelőket a kereskedőkkel szemben. Jelenleg 70 ilyen szerveződés létezik az ágazatban, összefogva mintegy 17.000 termelő munkáját. A TÉSZ-ek 35 ezer hektáron 45 milliárd forint értékű terméket állítanak elő – tájékoztatott Czerván György, agrárgazdaságért felelős államtitkár Iváncsán.

Hír: 5 millió tonna őszi búza termett az idén

2017. augusztus 03. 09:35
 
A nyári aratási munkák befejelődtek az országban, őszi búzából mintegy 5 millió tonna termett összesen - mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Hír: Magtárban az idei termés nagyja

2017. szeptember 28. 08:24
 
Jól haladnak az őszi betakarítási munkák, az elmúlt öt év átlagához viszonyítva, a kukorica kivételével minden növény hozama 5-17 százalékkal nőtt. A hazai ellátás biztosított és jut bőven kivitelre is – közölte az agrárgazdaságért felelős államtitkár a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülését követően.

Hír: Az agrártámogatásokért tárgyalt Czerván

2017. október 12. 07:47
 
Czerván György a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a brüsszeli ülésen bemutatta a Visegrádi Csoport és a Balti országok mezőgazdasági miniszterei által, a KAP jövőjéről július 18-án aláírt közös nyilatkozatot. A dokumentumot Bulgária, Horvátország és Románia is támogatásáról biztosította. Czerván Brüsszelben találkozott a dán Környezetvédelmi és Élelmezésügyi Minisztérium helyettes államtitkárával is, akivel a GMO-t tartalmazó élelmiszerek piacról való kitiltásának jövőbeli lehetőségeiről folytatott kétoldalú megbeszélést – tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium.

Hír: Végéhez közeledik a betakarítás – jó átlagok születtek

2017. november 16. 08:32
 
Az idei őszi betakarítási és vetési munkák lényegében befejeződtek. A termésátlagok jobbak, mint az elmúlt öt éves átlag, így aztán biztosított az ország ellátása, sőt, kivitelre is jut – mondta el Czerván György, a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülése után.

Hír: Szaktudást is vinnének a kínaiak

2017. november 21. 08:35
 
A szőlő-bor, a gabona és a burgonyaágazat magyarországi eredményeiről, illetőleg a szakmai együttműködés lehetőségeiről tájékozódott a kínai Ningxia Hui Autonóm Tartományból érkezett delegáció a Földművelésügyi Minisztériumban. A küldöttséget Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár fogadta.