Kapcsolódó tartalmak: forrás

Hír: Jobban járnak mostantól a termelői csoportok

2016. június 14. 09:01
 
A pályázók forráshoz jutását segítik azon 2016. június 10-én megjelent módosítások, amelyek a termelői csoportokra és a termelői szervezetekre vonatkozó jogosultsági feltételeket érintik.

Hír: Forrásokat nyitnak meg az erdőtulajdonosoknak

2017. március 30. 08:51
 
Két új pályázatot ismerhettek meg az erdőgazdálkodók 2017. március 27-én a Vidékfejlesztési Program keretében. A beruházási támogatás célja az erdőgazdálkodás hatékonyságának javítása érdekében gépek, eszközök beszerzése, valamint az erdei gomba, gyógynövény és vadgyümölcs feldolgozását, tárolását szolgáló fejlesztések elősegítése. A felhívások összesen 6,24 milliárd forint értékben nyújtanak támogatást– tájékoztatott a Miniszterelnökség.

Hír: NAK: a magyar élelmiszeripar teljesítménye 1,5 százalékkal nőtt tavaly

2017. április 11. 07:32
 
A magyar élelmiszeripar teljesítménye 1,4,-1,5 százalékkal nőtt tavaly, meghaladva az ipari átlagot, a termelés értéke 2880 milliárd forintot tett ki a 2015-ös 2831 milliárd forint után - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeriparért felelős alelnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Hír: Több mint 3 milliárd forint vidékfejlesztési támogatásról döntött a Miniszterelnökség

2017. augusztus 15. 13:09
 
A Vidékfejlesztési Program újabb 3,2 milliárd forintnyi forrásának odaítéléséről döntött a Miniszterelnökség. Ez alkalommal kistelepülések egyedi szennyvízkezelése valósulhat meg uniós forrásból.

Hír: Az uniós mezőgazdasági források nem fordíthatók a migrációs válság kezelésére, azok nagyságát meg kell őrizni

2017. december 01. 07:29
 
Az uniós agrártámogatások jelenlegi szintjének megőrzése szükséges ahhoz, hogy a gazdák továbbra is megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszerrel tudják ellátni az európai fogyasztókat – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a 2017. november 30-án Párizsban megtartott Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Csúcstalálkozón.

Hír: Jelentős forrásokat rendeltek a Nemzeti fehérjetakarmány-programhoz

2018. április 10. 07:58
 
Mintegy 470 millió forintból indulhat el idén az alternatív takarmánynövények felkutatását segítő Nemzeti fehérjetakarmány program – írta a Magyar Idők vasárnapi számában. A következő években további hétmilliárd forintot költene a génmódosított szója kiváltását célzó intézkedésekre a kormány.

Hír: A Közös Agrárpolitika forrásait is a jelenlegi szinten kell megtartani a következő uniós költségvetési időszakban

2018. október 15. 07:52
 
Az Európai Bizottság alelnökének és költségvetésért felelős biztosának részvételével az Európai Unió 2021-2027-es költségvetéséről rendezett brüsszeli magas szintű konferencián Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a Közös Agrárpolitika forrásait legalább a jelenlegi szinten meg kell tartani a kitűzött célok megvalósításához.

Hír: Újabb pályázati forrás jut környezet- és természetvédelemre

2018. december 14. 08:01
 
Magyarország két LIFE integrált pályázatát is támogatja az Európai Bizottság, egyet környezetvédelmi, egyet pedig természetvédelmi területen - mondta el Nagy István agrárminiszter az MTI-nek csütörtökön.

Hír: Nagy István: nem kérhetünk többet a gazdáinktól, kevesebbért

2019. június 27. 07:59
 
A mezőgazdaság versenyképességének növelését támogató agrárpolitikai háttér kialakítása, új támogatási formák és azok megfinanszírozása, az öntözésre elkülönített 170 milliárd forint, erősödő agrárigazgatás. Címszavakban ezeket az intézkedéseket tartja hivatalba lépésének egyéves évfordulóján az eddig elért legnagyobb eredményeknek Nagy István agrárminiszter.

Hír: Újabb pályázati forrással támogatja az Agrárminisztérium a hazai gazdák termelői csoportjait

2020. május 04. 07:47
 
Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében hárommilliárd forintos keretösszeggel hirdetett újabb pályázati felhívást az elismerésben részesített termelői csoportok, termelői szervezetek részére, azok létrehozásának és működésének elősegítése érdekében.
«12»