Kapcsolódó tartalmak: munkahely

Hír: Állás két állás között

2019. július 10. 08:55
 
Nem ékeskedem idegen tollakkal, így a poszt ihletőjének ezúton köszönöm a témát (továbbiakban ő Laci). Most leginkább gondolatkísérletek, fejtegetések következnek, mert ha ideálisként leírnám, hogy így kell, akkor megkapnám, hogy de naiv vagyok, hát ezt itt lehetetlen. Tehát, nem azt írom, hogy így kell, hanem azt, hogy jó lenne, ha így lenne.

Hír: Szívbajhoz vezethet a stresszes munkahely

2019. július 11. 08:21
 
Egy friss kutatás szerint a rossz és bizalmatlan munkahelyi légkör nem csak úgy általában húzza le a munkavállalót, de kihat annak egészségügyi állapotára is, és növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának veszélyeit - írja a 444.hu.

Hír: Modern kór támadja a magyar dolgozókat: főként a nők vannak veszélyben

2019. július 18. 12:30
 
Életében a legtöbb ember megtapasztalja a munkahelyén az érzést, hogy nem érdemli meg a kapott dicséretet. Azonban vannak, akik folyamatos szorongásban élnek, hogy a sikereiket, amiket elérnek, nem érdemelték ki, és előbb-utóbb kiderül róluk, hogy "csalók". Miközben valójában erről szó sincs, csak az önképük nincs összhangban azzal, mennyire sikeresek a munkájukban. 

Hír: Hogyan alkalmazhatjuk a szupervíziót a munkahelyeken?

2019. július 31. 09:20
 
A munkaerőpiac szereplői számára kevésbé ismert a szupervízió, mint a munkahelyi egészségvédelem hatékony eszköze. Nem tudják, hogy mit takar és hol alkalmazható. Hazánkban óriási szükség van rá minden szervezetben, mert eszköztárával megelőzhetővé válik a kiégés és megoldást jelenthet a munkahelyi konfliktusok feloldásában is. Erre világított rá Kálmán Márta szupervizor-coach, a Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társaságának vezetőségi tagja.

Hír: Munkáltatóváltás: a jogelőd és a jogutód teendői

2019. július 31. 09:54
 
Olvasónk egy speciális munkajogi helyzetet vázolt fel, amelynek kapcsán több kérdése is felvetődött. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász ügyvéd válaszolt.

Hír: Biztonságosnak tűnő munkahelyek, ahol magasabb a rák kockázata

2019. augusztus 05. 08:10
 
Észrevehetetlen káros hatások

Hír: 7 készség, amit nem veszélyeztetnek a robotok

2019. augusztus 05. 08:12
 
Az automatizációrót, a robotok térhódítását gyakran „mumusként” emlegetjük, amelyek elveszik a munkát, azonban a helyzet azért ennél jóval összetettebb. Már vannak és lesznek olyan munkák, amelyeket átvettek a gépek, szoftverek, de ezek egyelőre többnyire a repetitív, sok hozzáadott értéket nem igénylő tevékenységek. És itt a hangsúly a nagyobb hozzáadott értéken van, amelynek érdekében most a korábban egyszerűbb munkákat ellátó munkavállalókat képezni kell. Ugyanakkor az automatizáció új munkaköröket és szakmákat is teremt, így nem csak „elvesz” az új ipari forradalom, hanem ad is. Ráadásul vannak olyan humán készségek, amelyeket nem fognak tudni egyhamar megtanulni, helyettesíteni a robotok. A Harvard Business Review cikke nyomán foglaljuk össze ezeket.

Hír: Ekkor valósul meg munkahelyi zaklatás

2019. augusztus 06. 08:43
 
A munkahelyi zaklatás egyre gyakrabban felbukkanó munkahelyi probléma. Érdemes így áttekinteni, hogy mely magatartások eshetnek bele a zaklatás fogalmi körébe, illetve milyen jogorvoslati lehetőségek adottak. Lássuk a hazai szabályozást:

Hír: Kinek hány naposak lesznek az augusztusi munkahetei? Munkahely vagy munkaidő?

2019. augusztus 12. 09:09
 
Nyár elején írtunk a Summer Friday - vagyis a szabad nyári péntek - jelenségéről, ami az Egyesült Államokban egyre inkább terjedőben van a cégeknél. Ennek kapcsán pedig felvetődik a kérdés, hogy hogyan alakul át a munkaadó és a munkavállaló viszonya? Mi számít, a munkaidő vagy a teljesítmény, a feladat elvégzése? Kristóf Györgyi, a Hammel and Hochreiter ügyvezetője ad választ a felvetésekre.

Hír: Elkötelezés helyett felhatalmazás

2019. augusztus 12. 09:12
 
Úgy tűnik idén is a megtartás lesz a HR és a cégvezetés legfontosabb közös feladata. A munkaerőhiány nem látszik enyhülni, sőt épp az ellenkezője várható hosszabb távon, így nem árt, ha a munkáltatók a már meglévő munkaerőre koncentrálnak. Viszont a Fast company cikke szerint 2019-ben már nem is a munkavállalók elkötelezése lesz erre a leghatékonyabb eszköz, hanem a felhatalmazás.