Mezőgazdaság

A termelők digitális átállását hogyan szolgálhatják az agráradatok

2020. december 07. 09:44
A termelők digitális átállását hogyan szolgálhatják az agráradatok
A mezőgazdaság digitalizációja igazi kihívást jelent a szakpolitikának. Részben azért, mert - más területektől eltérően - rohanunk azután, ami a földeken már zajlik. Gondoljunk csak a drónok, vagy az adathasználat szabályozásának kérdésére – fogalmazott Juhász Anikó a német Szövetségi Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Minisztérium és az Európai Agrár Kutatási Kezdeményezés online tanácskozásán.

Milyen évet tudhat maga mögött a magyar mezőgazdaság? Innen indult 2020

2020. december 04. 08:27
Milyen évet tudhat maga mögött a magyar mezőgazdaság? Innen indult 2020
Átfogó kiadványt jelentetett meg a Központi Statisztikai Hivatal a hazai mezőgazdaság tavalyi teljesítményéről. Eszerint 2019-ben Magyarországon az összes mezőgazdasági termék volumene 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül a növénytermesztési ágazaté 0,6 százalékkal csökkent egy év alatt. Hogyan teljesítettek a mezőgazdaságban tevékenykedő cégek?

Koronavírus és magyar agrárium – kárenyhítő kormányzati intézkedések

2020. december 04. 08:25
Koronavírus és magyar agrárium – kárenyhítő kormányzati intézkedések
2020 a magyar agrárágazat szempontjából nem volt rossz év – dacára mindazon külső körülményeknek, amelyek az ágazatot sújtották. A pandémia hatásait enyhítő kormányzati intézkedéseknek köszönhetően egyebek mellett 140 ezer munkahelyet sikerült megőrizni az agráriumban és élelmiszergazdaságban. Erről Feldman Zsolt, államtitkár beszélt a Portfolió Agrárszektor 2020 konferencián.

Óriási a beruházási igény az agráriumban

2020. december 04. 08:20
Óriási a beruházási igény az agráriumban
Nemcsak túlélte, hanem a nehéz idei év ellenére erősödött a mező- és élelmiszergazdaság, sőt olyan lépések történtek a beruházások és szabályozó rendszerek révén, amelyek megalapozzák és elő is segítik majd az agrárium stabilitását és fejlődőképességét a következő években - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön.

Így terelik drónnal a szarvasmarhákat a profi gazdák: videón a legújabb módszer

2020. december 03. 12:09
Így terelik drónnal a szarvasmarhákat a profi gazdák: videón a legújabb módszer
A Golan-fennsíkon egy gazdaságban repülő drónokra cserélték a kutyaugatást és az ostorcsattogtatást. A BeeFree Agro nevű vállalkozásnál ezentúl csak így, négyrotoros drónokkal terelik és figyelik meg a szarvasmarhákat.

Tarolt a fagy és a jég a mezőgazdaságban

2020. december 02. 08:23
Tarolt a fagy és a jég a mezőgazdaságban
A mezőgazdaságban a jégeső mellett a tavaszi fagyok okozták idén a legnagyobb károkat, a kárbejelentések 87 százaléka pedig a növénytermesztési ágazathoz kapcsolódott.

Itt a program: így terelnék vissza a magyar fiatalokat az agráriumhoz

2020. december 01. 09:31
Itt a program: így terelnék vissza a magyar fiatalokat az agráriumhoz
A pályaválasztás sokszor a felnőttkor küszöbén sem egyszerű, hát még akkor, amikor az első mérföldkövet jelentő általános iskola utáni továbbtanulásra kerül a sor. Honnan is tudhatná egy tízen-egynéhány éves lurkó, hogy mit szeretne csinálni a későbbiekben, ha azt sem tudja, hogy egy-egy munkakör milyen feladatokkal jár? Ezt segíti a NAK immáron harmadik éve osztatlan sikerrel futó Szakmakóstoló Hetek programsorozata, ami a hagyományos pályaorientációs alkalmakkal szemben az agrárszakmák élmény alapú megismerését helyezi előtérbe.

Egységben a magyar mezőgazdasági termelőkért

2020. november 30. 09:19
Egységben a magyar mezőgazdasági termelőkért
A törvényalkotási bizottság a csütörtöki ülésén módosító javaslatokat fogadott el a családi gazdaságokról szóló törvény előterjesztéshez. Így az Országgyűlés már a héten tárgyalhatja a javaslatot. A családi gazdaságok adózását is érintő változtatás már jövő januártól alkalmazható lehet, ha mindenki bólint.

Átalakulóban a világ: utazás a fenntartarható jövő felé

2020. november 30. 09:06
Átalakulóban a világ: utazás a fenntartarható jövő felé
„Átalakulóban a világ: utazás a fenntartható jövő felé” címmel tartotta 10 éves ünnepi tanácskozását a mezőgazdasággal, az élelmezésbiztonsággal és az éghajlatváltozással foglalkozó nemzetközi kutatási kezdeményezés (FACCE JPI). Magyarország 2019 óta tagja a 24 tagországot tömörítő együttműködésnek, amelynek célja az Európai Kutatási Térség megerősítése.

Óriási beruházási boom tarol a mezőgazdaságban: ezekre költenek most az agrárcégek

2020. november 25. 09:55
Óriási beruházási boom tarol a mezőgazdaságban: ezekre költenek most az agrárcégek
2020 óriási év lesz a mezőgazdasági-élelmiszeripari technológiai beruházások tekintetében. A Finistere Ventures felmérése szerint az idei évi befektetések már mostanra meghaladták 2019-es, korábbi rekordévet.