Élelmiszeripar
„A hazaiban több van” üzenettel indul idén a Hazai Termékek Hónapja
2023. augusztus 28. 11:39

Remek alkalom arra, hogy a hazai értékek mellett, a hazai termékek is középpontba kerüljenek.
Az idei már a harmadik év, hogy augusztusban integrált kommunikációban részesülhetnek azok a gyártók, akik részt kívánnak venni a hazai termékek hónapja akcióban. Ennek keretében a Magyar Termék ernyőkommunikációja alatt megjelennek online és offline felületeken egyaránt, üzletlánci akciókban, sőt országos lefedettségű TV és citylight kampányban is hirdethetnek a védjegyes terméket gyártó és forgalmazó partnerek.
Milyen szerepe van a helyi alapanyagoknak a vidéki vendéglátásban?
2023. augusztus 25. 15:39

A Turizmus Bulletin 2023. évi 2. számának egyik tanulmányában a rövid alapanyagellátási lánc fontosságát mutatta be a szerző a magyar vidéki vendéglátás rendszerében.
Amint azt az ágazati felmérések igazolják, a fogyasztói kereslet folyamatosan növekszik a környezetbarát élelmiszerek iránt, mindez pedig számos változást hozott a vendéglátásmenedzsment területén is.
Két év alatt megtöbbszörözte az ALDI a magyar termelőknek adott megrendeléseinek értékét
2023. augusztus 24. 15:07

Több mint 50 milliárd forinttal növelte a magyar beszállítók felé irányuló megrendeléseit tavaly az Aldi, amely hozzájárul a hazai élelmiszer-feldolgozók eredményességéhez és összhangban van a kiskereskedelmi lánc korábbi vállalásaival is - hangzott el egy sajtóeseményen csütörtökön. A rendezvényen az Aldi megerősítette 2021-es ígéretét, és vállalta, hogy továbbra is magyar hús- és tejtermékekkel, valamint más kategóriákban is magyar beszállítóktól származó élelmiszerekkel látja el vásárlóit.
Cefrézés: ne csak üssön a pálinka, hanem íze is legyen
2023. augusztus 23. 10:52
Csökken a tejár, de a vásárlók ebből keveset látnak
2023. augusztus 23. 10:35

A múlt hónapban is folytatódott a tej termékpályán az általános árcsökkenés, amely a tavaly év végi, de még az egy évvel ezelőtti árakhoz képest is kifejezetten alacsony szinteket jelent. Az általános mérséklődés egyelőre kismértékben jelenik csak meg a fogyasztói árakban, ahol jellemzően csupán néhány százalékkal olcsóbbak a termékek.
Akik a hobbi borászkodást is komolyan vették
2023. augusztus 22. 18:11

Mondhatnák, szűzkéz szerencsét hoz, de a borászatban a szerencsén túl sok mindenre van még szükség. Szívre, szakmai tudásra, elkötelezettségre, szorgalomra. Mindez pedig a nadapi Bakos Borászatnál összejött, hiszen már első boruk – egy Rajnai rizling - a legjobb Velence-tavi fehér lett, majd 2021-es rozéjuk a vármegye bora címet nyerte el, s a Vinagoráról is aranyéremmel tért haza.
A Nestlé új technológiája csökkenti bizonyos összetevők természetes cukortartalmát
2023. augusztus 22. 17:54

A Nestlé olyan, különböző termékkategóriákban alkalmazható, sokoldalú és költséghatékony cukorcsökkentési technológiát vezetett be, amelynek a természetes cukortartalom-csökkentés mellett számos más előnyét is érdemes kiemelni. A technológia az összcukortartalom csökkentése mellett alacsony laktóztartalmú és sovány tej alapú termékek előállítására is használható.
ÉLELMISZERELLÁTÁS RÖVIDEN
2023. augusztus 21. 13:42

Tovább kell erősíteni a Rövid Ellátási Láncot (REL) melynek lényege, hogy a termelés, a feldolgozás és az értékesítés helyi vagy regionális szinten zajlik- jelentette ki dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkára a XXXII. Farmer-Expon tartott kerekasztal beszélgetésen, Debrecenben.
Folytatódik a helyi termék rendezvénysorozat
2023. augusztus 21. 13:26

Újabb négy helyszín ad otthont és újra a helyi terméké lesz a főszerep a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat októberi rendezvényein.
A „Helyi termék” című rendezvénysorozat 2023. október 3. és 17. között folytatódik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közös szervezésében, az Agrárminisztérium, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Kislépték Egyesület közreműködésével – olvasható a NAK cikkében.
Zöldség értékesítés a facebook-on
2023. augusztus 18. 15:33

A Jakabszálláson működő Pullai Kertészet és az Alfa Lucullus Termelésfejlesztési Kft. nyílt napján korszerű szabadföldi zöldségfajtákat mutatak be az érdeklődőknek, ám emellett a rendhagyó értékesítési modelljük is igen sok tanulsággal szolgált. Egyes vásárlók a kisüzemi, szabadföldi zöldségekért szívesen fizetnek többet, és a rendhagyó vásárlási módok is terjednek...